PSG: négy hétre kidőlt az olasz válogatott középpályás

2021.10.26. 18:55
null
Verratti négy hétre kidőlt (Fotó: AFP)
Marco Verratti, a Paris Saint-Germain labdarúgója csípősérülés miatt várhatóan négy hétig nem szerepelhet klubcsapatában és az olasz válogatottban.

 

Francia klubcsapatának keddi bejelentése alapján a középpályás kénytelen lesz kihagyni az olasz nemzeti együttes soron következő két mérkőzését, amelyeket a 2022-es világbajnokság selejtezősorozatában vív. Az Európa-bajnoki címvédő előbb hazai pályán Svájccal találkozik november 12-én, majd három nappal később az északírekkel mérkőzik meg idegenben.

A bajnokságban listavezető PSG ebben az időszakban három találkozón lép pályára a francia pontvadászatban, illetve egy Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést játszik, utóbbin a három magyar válogatott játékost foglalkoztató RB Leipzig vendége lesz. Verratti játéka viszont még november 24-én is bizonytalan, ekkor csapata a Manchester Cityt fogadja, ugyancsak a BL-ben.

A 28 éves Verratti az Olympique Marseille-jel vívott (0–0) vasárnapi bajnoki összecsapáson sérült meg, és még a szünet előtt le kellett cserélni.

Legfrissebb hírek

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

A PSG elnöke jelenthetné a változást a futball világában az európai vezetők szerint

Minden más foci
2026.07.30. 13:32

„Olyan ez, mintha elveszítenéd életed szerelmét” – Mancini elnézést kért a 2023-as távozásáért

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 20:01

Kiakadtak az olasz élvonalbeli klubok Mancini kinevezése miatt

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 12:20

A PSG francia válogatott szélsője megállapodott a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.28. 17:16

A megújulás jegyében: visszatért Roberto Mancini az olasz kapitányi posztra

Olasz labdarúgás
2026.07.28. 14:29

Maldini és Leonardo kiszállt, Mancini az új jelölt – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 20:24