Bordeaux: bejelentette visszavonulását a korábbi Arsenal-játékos

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.03.26. 15:43
null
Koscielny szögre akasztja cipőit (Fotó: AFP)
Továbbra is marad a klub alkalmazottja, de a pályára már nem tér vissza a Bordeaux középhátvédje, Laurent Koscielny, aki a Sud Ouest-ben kiadott közleményben jelentette be visszavonulását.

 

 

A labdarúgó 2022 januárjában kikerült a Bordeaux keretéből gyenge teljesítménye miatt, azonban továbbra is a klub alkalmazottja maradt, amely nagykövetként számít a játékosra. A jelenleg a Ligue 1 utolsó helyén álló csapatot elmondása szerint leginkább a pályán segítette volna a védő, de elfogadja, hogy az anyagi problémák miatt nem tudják kifizetni a magasabb bért a számára.

A 36 éves futballistát – noha már nem játszott a Bordeaux Montpellier ellen 2–0-ra elveszített bajnokiján – a szurkolók egy csoportja – az Ultramarines 87 – azzal vádolta, Benoit Costil kapussal együtt, hogy sokszor rasszista módon viselkedne. A játékos nagyon meglepődött ezen a vádon, és elszomorította, hogy így vélekedett róla a szurkolók egyik vezetője.

Laurent Koscielny 2003-ban a Limoges-tól igazolt a Guingamp-hoz, majd innen a Tours-on és a Lorient-on át vezetett az útja az Arsenalhoz, amely 2010 nyarán szerződtette 12.5 millió euró ellenében (a transfermarkt.de adatai szerint). A játékos kilenc éven át erősítette a londoniakat, összesen 353 mérkőzésen lépett pályára a londoni csapatban, 27 gólt szerzett. Hazájába 2019-ben tért vissza a Bordeaux-hoz.

Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
16 órája

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32
Ezek is érdekelhetik