PSG: Neymarnak nem tetszettek az elnök szavai, távozni akar

Cs. B.Cs. B.
2022.06.27. 20:27
null
Neymarnak nem tetszettek az elnök szavai, távozni akar (Fotó: AFP)
Végéhez közeledhet Neymar PSG-ben töltött ideje. A francia RMC Sport információi szerint a 30 éves támadónak olyannyira nem tetszett Nasszer al-Kelaifi elnök korábbi nyilatkozata, hogy készen áll távozni.  

 

Az RMC Sport úgy tudja, a felek készen állnak elengedni egymás kezét, főleg, hogy Neymar magára vette Nasszer al-Kelaifi elnök korábbi nyilatkozatát, ami arról szólt, hogy a klubnak nincs szüksége a problémás játékosokra.

„Elképzelhető-e Neymar távozása ezen a nyáron? Azt elmondhatom, hogy minden játékostól sokkal többet várunk, mint az előző idényben – idézte a párizsiak elnökét a francia sportportál. – Mindenkinek a maximumot kell nyújtania. Nyilvánvalóan nem voltunk elég jók ahhoz, hogy messzire jussunk. A következő évadban egyértelmű a cél: mindennap kétszáz százalékkal kell dolgozni. Hogy mindent megtegyenek ezért a mezért, a maximumot adják ki magukból, és meglesz az eredménye. Újra alázatossá kell válnod. Változtatnod kell, hogy elkerüljenek a sérülések, az eltiltások és a szabálytalanságok, amelyek megváltoztatják a játékot.”

Kylian Mbappé szerződéshosszabbítása óta szinte nem telik el úgy nap, hogy a nemzetközi sajtóban ne Neymar távozásáról cikkeznének. A játékost az elmúlt napokban szóba hozták a Chelsea-vel és a Manchester Uniteddel is, a hírek szerint előbbi érdeklődése egyre jelentősebb.

Ugyanakkor a brazil klubváltása nem lesz egyszerű: a szerződésében állítólag van egy záradék, miszerint az eredetileg 2025 nyaráig szóló megállapodása 2022. július 1-jén automatikusan meghosszabbodik 2027-ig, így a párizsiaknak sietniük kellene az eladásával.

Legfrissebb hírek

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
21 órája

Európai Szuperkupa: Emery megint elbukta, megvédte a címét a PSG

Bajnokok Ligája
2026.08.12. 22:55

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
2026.08.12. 19:56

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2026.08.12. 11:57

Luis Enrique: Beállíthatjuk a Real Madrid csúcsát

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 18:19

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Francia válogatott balhátvéddel erősített a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.09. 20:16

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43