Ligue 1: a PSG megegyezett a Real által kiszemelt középpályással

D. S. B.D. S. B.
2022.08.08. 16:02
null
A Real által is kiszemelt nápolyi középpályás, Fabián Ruiz megegyezett a személyes feltételekről a PSG-vel (Fotó: AFP)
Az átigazolásokban jártas olasz újságíró, Fabrizio Romano értesülései szerint a francia bajnoki címvédő Paris Saint-Germain megegyezett a személyes feltételekről a Napoli 26 éves spanyol középpályásával, Fabián Ruizzal, akit a Real Madrid jövő nyáron ingyen szeretett volna megszerezni.

Az olasz újságíró Twitter-oldalán azt írta, a PSG-nek és a Napolinak már csak néhány részletben kell megegyeznie Ruiz klubváltása kapcsán, akit a francia klub megfigyelői hálózatának feje, Luis Campos nagyon szeretett volna Párizsba csábítani.

Romano úgy tudja, a 26 éves középpályás iránt a Real Madrid is érdeklődött, de a „királyi gárda” csak 2023 nyarán, szerződése lejártával, ingyen szerette volna megszerezni.

A Betisben nevelkedő Ruiz 2018-ban igazolt Olaszországba, a Napolihoz, melynek színeiben 128 bajnokin 18 gólt szerzett és 14 gólpasszt adott.

Az olasz újságíró megjegyezte azt is, hogy a két klub között ellentétes irányban is lehet játékosmozgás, hiszen a nápolyiak szeretnék megszerezni a Costa Rica-i kapust, Keylor Navast.


 

Legfrissebb hírek

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
19 órája

Európai Szuperkupa: Emery megint elbukta, megvédte a címét a PSG

Bajnokok Ligája
2026.08.12. 22:55

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
2026.08.12. 19:56

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
2026.08.12. 19:01

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2026.08.12. 11:57

Luis Enrique: Beállíthatjuk a Real Madrid csúcsát

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 18:19

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Francia válogatott balhátvéddel erősített a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.09. 20:16