Ligue 1: Clauss és Suárez voltak a Marseille nyerőemberei

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.30. 22:54
null
Jonathan Clauss gólja mellett két gólpasszal, Luis Suárez egy-egy góllal és gólpasszal zárt az Angers elleni meccset (Fotó: AFP)
Az Olympique Marseille Angers elleni idegenbeli sikerével indult a 9. forduló a francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1). A vendégek Jonathan Clauss, a kolumbiai Luis Suárez és Gerson góljával nyertek, ráadásul előbbi gólja mellett mindkét társát gólpasszal segítette.

A gyenge rajt után úgy tűnt, kezd formába lendülni az előző két meccsét megnyerő Angers, de a Paris Saint-Germaint üldöző Olympique Marseille esélyt sem hagyott vendéglátójának, hiszen mezőnyfölényét a kolumbiai Luis Suárez passzából Jonathan Clauss 35. percben szerzett góljával váltotta előnyre.

A térfélcsere után a szerepek is megváltoztak, amikor Clauss szolgálta ki Suárezt az 50. percben, majd kilenc perccel később Clauss második gólpasszát adta – ezúttal már Gersonnak, aki kialakította a 3–0-s vendégsikert. Így a Marseille – ideiglenesen – átvette a vezetést a szombaton a Nice-t fogadó PSG-től.

FRANCIA LIGUE 1
9. FORDULÓ

Angers–Olympique de Marseille 0–3 (Clauss 35., L. Suárez 50., Gerson 59.)

SZOMBATON JÁTSSZÁK
17.00:
Strasbourg–Rennes
21.00: Paris Saint-Germain–OGC Nice

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
13.00:
Lorient–Lille
15.00:Ajaccio–Clermont
15.00: Auxerre–Brest
15.00: Toulouse–Montpellier
15.00:Troyes–Reims
17.05: AS Monaco–Nantes
20.45:Lens–Olympique Lyon

A LIGUE 1 ÁLLÁSA
1. Marseille 9 7 2 19– 5 +14 23
2. Paris SG 8 7 1 26– 4 +22 22
3. Lorient 8 6 1 1 17–12 +5 19
4. Lens 8 5 3 16– 7 +9 18
5. Monaco 8 4 2 2 13–12 +1 14
6. Lyon 8 4 1 3 16–10 +6 13
7. Lille 8 4 1 3 16–16 0 13
8. Rennes 8 3 3 2 14– 8 +6 12
9. Montpellier 8 4 4 19–15 +4 12
10. Troyes 8 3 1 4 14–16 –2 10
11. Clermont 8 3 1 4 9–13 –4 10
12. Toulouse 8 2 2 4 9–13 –4 8
13. Nice 8 2 2 4 5– 9 –4 8
14. Angers 9 2 2 5 9–21 –12 8
15. Nantes 8 1 4 3 8–11 –3 7
16. Auxerre 8 2 1 5 8–19 –11 7
17. Reims 8 1 3 4 10–17 –7 6
18. Strasbourg 8 5 3 6– 9 –3 5
19. Brest 8 1 2 5 8–18 –10 5
20. Ajaccio 8 1 1 6 4–11 –7 4
Legfrissebb hírek

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
8 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
2025.09.12. 22:45

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

Visszavonult a világbajnok kapus

Francia labdarúgás
2025.09.11. 09:45

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Leépített a PSG, tényleg huszáros lett a hajrá Marseille-ben

Francia labdarúgás
2025.09.03. 19:36

31 évesen visszavonulhat a világbajnok labdarúgó – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.09.03. 11:31

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30
Ezek is érdekelhetik