Ligue 1: Messi korai góljával nyert Lyonban a PSG

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.09.18. 23:00
null
Mbappétól indult az akció, amely során Messi gólt szerzett (Fotó: AFP)
A PSG 1–0-s sikert aratott a Lyon vendégeként a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 8. fordulójának vasárnapi játéknapján.

 

A Lyon sorozatban harmadik vereségébe szaladt bele: a Lorient és a Monaco után a PSG ellen is vesztesen hagyta el a pályát Peter Bosz együttese.

Az egész mérkőzést uraló és a hazaiaknál jóval több veszélyes helyzetet kialakító vendégeknek egy gól is elég volt a győzelemhez – ez a találkozó elején, kiváló összjátékot követően született meg. Az 5. percben Kylian Mbappé cselezte be magát a pálya bal oldaláról középre, Marco Verrattihoz passzolt, ő Lionel Messihez továbbította a labdát, aki Neymarral játszott össze, majd 12 méterről a kapuba lőtt.

A 91. percben újabb gólt szerezhetett volna a PSG: Messi szabadrúgását Anthony Lopes káprázatos bravúrral hárította, a kipattanót viszont Sergio Ramos a kapuba lőtte – a spanyol azonban lesen állt, így nem volt érvényes a találat.

Nyolc mérkőzést követően a PSG továbbra is veretlenül vezeti a francia élvonalat.

FRANCIA LIGUE 1
8. FORDULÓ
Lyon–PSG 0–1
(Messi 5.)

Korábban

Reims–Monaco 0–3
(Golovin 47., Minamino 87., Ben Yedder 90.)
Kiállítva: Locko (Reims, 22.)
Brest–Ajaccio 0–1 (Hamouma 65.)
Clermont–Troyes 1–3 (Gastien 4., ill. M. Baldé 26., 54., Ripart 83.)
Nice–Angers 0–1 (Bentaleb 43.)
Kiállítva: Todibo (1.), ill. Bufal (62.)
Olympique Marseille–Rennes 1–1 (Guendouzi 52., ill. Guendouzi 25. – öngól)
Nantes–Lens 0–0

Szombaton játszották
Montpellier–Strasbourg 2–1 (Nordin 17., Savanier 90+5., ill. H. Diallo 85.)
Lille–Toulouse 2–1 (J. David 5., Unasz 53., ill. Chaibi 48.)

Pénteken játszották
Auxerre–Lorient 1–3
(Hein 50., ill. Ouattara 15., Moffi 36., Le Fée 42.)

Az állás
1. Paris SG 8 7 1 26–4 +22 22
2. Marseille 8 6 2 16–5 +11 20
3. Lorient 8 6 1 1 17–12 +5 19
4. Lens 8 5 3 16–7 +9 18
5. Monaco 8 4 2 2 13–12 +1 14
6. Lyon 8 4 1 3 16–10 +6 13
7. Lille 8 4 1 3 16–16 0 13
8. Rennes 8 3 3 2 14–8 +6 12
9. Montpellier 8 4 4 19–15 +4 12
10. Troyes 8 3 1 4 14–16 –2 10
11. Clermont 8 3 1 4 9–13 –4 10
12. Toulouse 8 2 2 4 9–13 –4 8
13. Nice 8 2 2 4 5–9 –4 8
14. Angers 8 2 2 4 9–18 –9 8
15. Nantes 8 1 4 3 8–11 –3 7
16. Auxerre 8 2 1 5 8–19 –11 7
17. Reims 8 1 3 4 10–17 –7 6
18. Strasbourg 8 5 3 6–9 –3 5
19. Brest 8 1 2 5 8–18 –10 5
20. Ajaccio 8 1 1 6 4–11 –7 4

 

Legfrissebb hírek

MLS: Gazdagtól két gólpassz, Messitől kimaradt büntető, Pintér Dánieltől bemutatkozás

Minden más foci
13 órája

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

„Csak a jó dolgok maradtak meg” – Lionel Messi az utolsó hazai vb-selejtezője után

Minden más foci
2025.09.05. 10:13

Színházból érkezik utolsó hazai vb-selejtezőjére Lionel Messi

Foci vb 2026
2025.09.04. 07:01
Ezek is érdekelhetik