Franciaország: bejelentette visszavonulását a világbajnok középpályás

2022.12.23. 17:17
null
Blaise Matuidi 35 évesen úgy döntött, felhagy a labdarúgással (Fotó: Getty Images)
35 évesen bejelentette, felhagy a labdarúgással a Paris Saint-Germain és az olasz Juventus francia középpályása, a 2018-ban világbajnoki címet szerző Blaise Matuidi.

Blaise Matuidi a Troyes-nál lett profi játékos 2004-ben, majd a Saint-Étienne-nél töltött négy éve után 2011-ben igazolt a Paris Saint-Germainhez, melyet hat évig erősített, s négyszer nyert francia bajnokságot és négyszer francia Ligakupát, háromszor pedig Francia Kupát. Matuidi ezt követően az olasz Juventushoz szerződött, mellyel háromszor hódította el a scudettót, Olasz Kupát és olasz Szuperkupát is nyert.

A középpályás tagja volt a 2018-as oroszországi világbajnokságon aranyérmet szerző francia válogatottnak, kétszer választották a Ligue 1 legjobbjának (2012–2013 és 2015–2016), egyszer pedig az év francia labdarúgójának (2015), összesen pedig 21 trófeát nyert pályafutása során.

Matuidi 2020-ban az Inter Miamihoz igazolt, s az amerikai csapatnál 2023. január 1-ig szólt a szólt a szerződése, ám most a visszavonulás mellett döntött.

A 35 éves középpályás 84-szer lépett pályára a francia válogatottban, ezalatt kilenc gólt szerzett.

„Foci, nagyon szerettelek, nagyon sokat adtál nekem, de eljött az idő, hogy azt mondja, abbahagyom. Megvalósítottam és férfiként értem el gyermekkori álmaimat. Elszorult torokkal, de büszkeséggel lapozom tovább ezt az oldalt” – írta Matuidi Twitter-oldalán.

Legfrissebb hírek

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
5 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
2026.08.13. 10:17

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
2026.08.12. 19:56

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2026.08.12. 11:57

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

Csongvai jókor jó helyen: bérletesei számával rekordot döntött Saint-Étienne

Francia labdarúgás
2026.08.01. 12:11

A PSG elnöke jelenthetné a változást a futball világában az európai vezetők szerint

Minden más foci
2026.07.30. 13:32