Franciaország: Jelenleg úgy érzem, mintha fuldokolnék – Varane

Vágólapra másolva!
2023.02.04. 13:58
null
Varane mentálisan és fizikailag is elfáradt (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, Raphaël Varane, a világbajnok francia védő visszavonul a válogatottól. A 29 éves játékos bejelentése sokakat meglepett, hiszen Hugo Lloris visszavonulása után ő lehetett volna a francia válogatott következő csapatkapitánya. A játékos most elárulta, mi volt a döntése hátterében.

Varane 2013-ban debütált a válogatottban, azóta 93 mérkőzésen lépett pályára. A 29 éves védő 2018-ban világbajnokságot, 2021-ben Nemzetek Ligáját nyert, Hugo Lloris visszavonulása után szó volt arról, hogy Varane lesz a francia válogatott következő csapatkapitánya.

A jelenleg a Manchester Unitedben játszó védő nyíltan beszél arról, hogy a folyamatos játék mennyire megviselte őt és ez vezetett a visszavonuláshoz. „Mindent beleadtam, fizikailag és mentálisan is – mondta Varane a Canal+-nak adott interjújában – De a legmagasabb szint olyan, mint egy mosógép, állandóan játszol és sohasem állsz le”.

„Túlterhelt a programunk, és megállás nélkül játszunk. Jelenleg úgy érzem, mintha fuldokolnék. Varane, mint játékos bekebelezi az embert” – beszélt őszintén Varane az érzéseiről.


 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
12 órája

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53
Ezek is érdekelhetik