PSG: nemi erőszak miatt nyomoznak a marokkói védő után – sajtóhír

M. B.M. B.
2023.02.27. 21:16
null
Tornyosulnak a viharfelhők Hakimi feje felett (Fotó: Getty Images)
Nemi erőszak gyanújával indított nyomozást a párizsi rendőrség a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain marokkói válogatott labdarúgója, Asraf Hakimi ellen – írja saját forrásaira hivatkozva a Le Parisien.

A vasárnapi nap folyamán egy fiatal nő jelent meg a Nogent-sur-Marne-i rendőrőrsön, és azt mondta, hogy a PSG sztárja megerőszakolta őt, de nem akart feljelentést tenni – a rendőrök ezzel együtt hivatalból elindították a bűnügyi eljárást a marokkói labdarúgó ellen.

Az előzetes beszámolók szerint Hakimi február 16-án kezdett el beszélgetni későbbi áldozatával az Instagramon. A folyamatos üzenetváltás ugyanezen hónap 25-én, szombaton torkollott személyes találkozásba: a fiatal nő a marokkói futballista által megrendelt Uberrel jutott el annak boulogne-i otthonába, ahol a nő beszámolói szerint eldurvultak az események.

Hakimi először megcsókolta, majd a ruháit fölemelve a melleit is megcsókolta, végül az ujjával hatolt be a neve elhallgatását kérő nő nemi szervébe – mindezt az áldozat ismételt tiltakozása ellenére. A fiatal nő ezután lerúgta magáról a marokkói futballistát, majd SMS-ben értesítette az egyik barátját, aki autóval érte jött.

Hakiminek még a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-találkozón sérült meg a combhajlító izma, emiatt a Lille, illetve vasárnap a Marseille ellen sem léphetett pályára a fővárosi csapatban. A marokkói válogatott kiválósága egyébként – a közösségi médián megjelent tartalmak tanúsága szerint – egyedül volt otthon a hétvégén, a felesége és két gyereke ugyanis Dubaiban vakációzott.

A Paris Saint-Germain cikkünk megírásáig nem reagált a hírekre.

Legfrissebb hírek

A PSG játékosai motiváltan érkeznek Budapestre

Bajnokok Ligája
16 órája

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
2026.05.22. 18:15

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
2026.05.21. 22:26

Dembélé bizakodik, hogy játszhat a budapesti BL-döntőben

Bajnokok Ligája
2026.05.21. 18:19

Luis Enrique szerint nagyszerű lesz a budapesti BL-döntő

Bajnokok Ligája
2026.05.21. 09:19

BL-döntő: az Arsenal a Vasas stadionjában edz; a New York-palota ad otthont a PSG-nek – NS-infó

Bajnokok Ligája
2026.05.20. 16:39

Hírt adott Dembélé állapotáról a PSG – nem tűnik súlyosnak az aranylabdás támadó sérülése

Francia labdarúgás
2026.05.18. 18:13

Csata a berohanó ultrákkal – nem így képzelte a búcsút a Nantes klublegendája

Francia labdarúgás
2026.05.18. 11:09
Ezek is érdekelhetik