PSG: vádat emeltek Asraf Hakimi ellen nemi erőszak gyanúja miatt

2023.03.03. 14:37
null
Bajban Hakimi? (Fotó: Getty Images)
Vádat emeltek nemi erőszak elkövetése miatt Asraf Hakimi, a Paris Saint-Germain marokkói labdarúgója ellen. A nyomozásról és a PSG korábbi reakciójáról korábban már beszámoltunk.  

A hazája válogatottjával tavaly világbajnoki negyedik védőt csütörtökön hallgatta meg a nanterre-i ügyészség, amely ezt követően vádolta őt meg, és bírósági felügyelet alá helyezte.

Az eljárás egy 24 éves nő bejelentése alapján indult meg, aki azt állította, hogy a futballista szombaton megerőszakolta.

A bírósági felügyelet azt jelenti – amint azt az ügyészség közölte – hogy a vádlójával nem léphet érintkezésbe, ugyanakkor akár el is hagyhatja az országot.

Hakimi ott volt pénteken a PSG edzésén. Klubja támogatásáról biztosította őt, és jelezte, hogy bízik az igazságszolgáltatásban. Ügyvédje zsarolási kísérletről beszélt, egyúttal hangsúlyozta, védence határozottan tagadja az ellene felhozott vádat.
Legfrissebb hírek

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45

A kapusok remekeltek Brestben, szoros meccsen nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.13. 22:52

Luis Enrique: Nagyon hatékonyak voltunk

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07