PSG: közülük kerülhet ki Christophe Galtier utódja – sajtóhír

2023.04.21. 14:13
null
Christophe Galtier szerint a következő idényben is ő irányítja a PSG-t, ám sajtóhírek szerint már az utódjelöltek is megvannak (Fotó: Getty Images)
Hiába jelentette ki a nagy nyilvánosság előtt Christophe Galtier, hogy a következő idényben is ő irányítja a francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) rekordot jelentő 11. bajnoki címére hajtó Paris Saint-Germaint, a L’Équipe arról ír, hogy a korai Bajnokok Ligája-búcsú és a gyengébb tavaszi teljesítmény miatt meneszthetik a szakembert, akinek utódja négy jelölt közül kerülhet ki.

 

A lap információi szerint a PSG-vel 2022 nyarán kétéves szerződést kötő Christophe Galtier csak akkor maradna a párizsiak edzője, ha sikerül elérni a vezetőség által kitűzött célokat.

Galtier elbocsátási szándékáról még nem tájékoztatták a szakembert, aki a PSG – francia rekordot jelentő – 11. bajnoki címét szerezheti meg.

A L’Équipe szerint Luís Campos sportigazgatónak kevesebb beleszólása lesz az új vezetőedző kinevezésébe, mint Galtier esetében – akit a korábbi, Lille-nél eltöltött időszaka után „vitt magával” Párizsba –, ugyanis a katari tulajdonosok nagyobb befolyást akarnak.

A lap szerint a Paris Saint-Germain elsőszámú opciója továbbra is a Real Madriddal a Bajnokok Ligájában háromszor is diadalmaskodó Zinédine Zidane, akinek megszerzésére most mutatkozik a legnagyobb esély, azok után, hogy a francia szövetség némi meglepetésre meghosszabbította Didier Deschamps szerződését, így nem Zidane-t kérték fel a francia válogatott irányítására.

Az RMC Sport ugyanakkor arról ír, hogy Zidane nemcsak Párizsban, hanem korábbi klubjánál, a Juventusnál is jelölt a kispadra, még úgy is, hogy a torinóiak nem biztos, hogy indulhatnak a nemzetközi porondon – a januárban levont 15 pontját ugyan ideiglenesen visszakapta a Juventus, de végleges ítélet még nem született az ügyben.

Ami a Galtier-utódokat illeti, Zidane mellett a jelöltek között van a jelenleg az olasz élvonalban nyolcadik helyen álló Bologna által 2022 szeptemberében kinevezett korábbi PSG-játékos, Thiago Motta, akivel kapcsolatban felmerültek kétségek, hogy együtt tud-e dolgozni Luís Camposszal. Nasszer al-Khelaifi tulajdonos jelöltjei között van az AS Romával Európa-liga-elődöntőbe jutó José Mourinho, valamint a 2022-ig az argentin River Plate-et irányító, jelenleg munka nélküli 44-szeres argentin válogatott Marcelo Gallardo is, aki a 2007–2008-as évadban volt a PSG játékosa.

Legfrissebb hírek

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.09.23. 13:33

A Liverpoolról álmodnak a Paris FC-nél

Francia labdarúgás
2026.09.23. 08:43

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

Tovább menetel a Paris FC és a Lyon, mindkét csapat veretlenül dobogós a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.19. 23:04