PSG: közel a megegyezés Mbappé és a Real Madrid között, 2024-ben ingyen érkezik – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
2023.06.28. 09:04
null
Közel a megyegyezés Kylian Mbappé és a Real Madrid között, a francia csatár 2024-ben ingyen érkezne (Fotó: Getty Images)
A világsajtóban hetek óta állandó téma Kylian Mbappé párizsi jövője. Mint ismert, a világbajnok támadó nemrég kijelentette, hogy nem él a szerződésében lévő egyéves hosszabbítási opcióval, s bár többször is kifejtette, hogy a következő idényt a Paris Saint-Germainnél tölti, úgy fest, már pontosan tudja, hogy 2024-ben, azaz szerződése lejártával a Real Madridhoz távozik, s a Foot Mercato szerint közel is áll ahhoz, hogy megegyezzen Florentino Pérezékkel.

 

Mbappé bejelentése után a PSG vezetői úgy döntöttek, hogy mihamarabb eladnák támadójukat, hogy ne ingyen távozzon, a 24 éves labdarúgó azonban erre nem hajlandó, és a következő idényben még a párizsiaknál játszana.

A Foot Mercato úgy tudja, hogy Mbappé és a Real Madrid már készen áll a megállapodásra, melynek értelmében a támadó jövő nyáron a spanyol fővárosba ingyen teszi át székhelyét, de a PSG vezetősége még nem tett lépéseket Florentino Pérezék felé.

Mint megírtuk, Mbappénak anyagi szempontból busásan megérné, ha Párizsban maradna a következő idényben, ugyanis szeptemberben egy 90 millió eurós hűségbónusza aktivizálódna.

Az ügy azonban azért is nagyon összetett, mert mindhárom félnek mások a szándékai, a PSG pedig 180 és 200 millió euró közötti összeget kérne Mbappéért, melyet a madridiak készek kifizetni, de nem kell sietniük, ugyanis a párizsiak sem állnak készen arra, hogy megváljanak egyik legjobbjuktól – pláne azok után, hogy Lionel Messi és Sergio Ramos is távozott a csapattól.

 

Legfrissebb hírek

Ódákat zeng Mbappé teljesítményéről az RMC Sport szakkommentátora

Foci vb 2026
2026.06.27. 17:42

Mbappé két gólpassza még döntő lehet

Foci vb 2026
2026.06.27. 16:02

Kinevezték az új trénert, a Brest teljesítette elhunyt edzője kívánságát

Francia labdarúgás
2026.06.27. 15:16

A PSG után a Sunderland adja a legtöbb, gólszerző játékost

Foci vb 2026
2026.06.25. 22:49

A Real Madrid vezeti a klubok góllövőlistáját

Foci vb 2026
2026.06.25. 12:30

Felemás favoritok, futballtörténeti rekordok és minden idők legtöbb gólja – ilyen volt a vb második csoportfordulója

Foci vb 2026
2026.06.24. 10:22

Mbappé: Nem nézem, hogy Messi mit csinál, csak arra gondolok, hogy segítsek a csapatomnak

Foci vb 2026
2026.06.23. 11:24

Vb 2026: Messi rekorder lett; Mbappé és Haaland is duplázott – a 12. játéknap 13 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.23. 08:40
Ezek is érdekelhetik