Ligue 1: Aubameyang a Marseille-ben folytatja – hivatalos

2023.07.21. 19:43
null
Pierre-Emerick Aubameyang Angliából Franciaországba igazol (Fotó: Getty Images)
Pierre-Emerick Aubameyang a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Olympique Marseille-ben folytatja. A Transfermarkt szerint a gaboni válogatott támadó ingyen igazolt el az angol Chelsea-től.

A Chelsea a klub honlapján jelentette be, hogy a tavaly érkező Pierre-Emerick Aubameyang elhagyja Londont. A gaboni válogatott támadó következő klubja a francia Olympique Marseille. A franciák ingyen igazolták le a 34 éves csatárt, aki hároméves szerződést írt alá.. Aubameyangnak nem ismeretlen a francia bajnokság, hiszen játszott már a Saint-Étienne, a Lille és a Monaco színeiben is.

Ezt követően öt idényen át a német Dortmundot erősítette, majd négy éven át az Arsenalban szerepelt. Rövid időre megfordult a Barcelonában, mielőtt a Chelsea-ben kötött ki. Londonban kevés játéklehetőséget kapott, a 21 tétmérkőzésén mindössze három gólt szerzett.

Az érkező mellett egy távozó játékost is bejelentett az OM, ugyanis a klub csapatkapitánya, Dimitri Payet kilenc idény után elbúcsúzott a Marseille-től, olvasható a klub honlapján.


 

Legfrissebb hírek

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Férfi vízilabda BL: Nagy Ádámékkal egy csoportban a Ferencváros

Vízilabda
2026.09.21. 10:56

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Öt gólt vágott a Juventus az El-ben, kiütötte ellenfelét a Crystal Palace is

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Már nem Dino Toppmöller a Lens edzője – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.09.15. 17:03

Ötből öt: közel a csúcshoz Pierre-Emerick Aubameyang

Spanyol labdarúgás
2026.09.15. 10:04

A Marseille legyőzésével élre állt a Rennes a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.11. 22:58

Idegenben tartott gólfesztivált a Strasbourg, Sinayoko-tripla okozta Marseille vesztét

Francia labdarúgás
2026.09.06. 22:51