Ligue 1: már nem Fabio Grosso a Lyon edzője – hivatalos

2023.11.30. 16:55
null
Fabio Grosso (Fotó: AFP)
Beigazolódtak az általunk már ismertetett sajtóhírek, miszerint az Olympique Lyon búcsút int Fabio Grossónak, akinek helyét az új edző érkezéséig Pierre Sage veszi át. A klub hivatalos oldalán jelentette be és indokolta meg a vezetőség döntését.

 

A közleményben az egyesület úgy fogalmaz, hogy az elmúlt idő eredményeit figyelembe véve és a szakmai csapat helyzetének alapos kielemzését követően döntöttek úgy, hogy megszüntetik Fabio Grosso munkaszerződését. A határozat ugyanakkor nemcsak az olasz edzőt, hanem stábjának tagjait is érinti: Raffaele Longo, Francesco Vaccariello, Vittorio Carello és Mauro Carretta szintén távozik a klubtól.

Az eljárás eredményeképpen a szombat délután öt órakor kezdődő Lens elleni mérkőzésen Pierre Sage vezeti majd a csapatot Jérémie Bréchet, Jean-Francois Vulliez, valamint Rémy Vercoutre kapusedző segítségével.

A vezetőség kifejezte köszönetét Grossónak és csapatának a hivatali idejük alatt mutatott professzionalizmusukért és odaadásukért.

Legfrissebb hírek

A Liverpoolról álmodnak a Paris FC-nél

Francia labdarúgás
2026.09.23. 08:43

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Tovább menetel a Paris FC és a Lyon, mindkét csapat veretlenül dobogós a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.19. 23:04

Öngóllal nyert a Monaco, újra élre állt

Francia labdarúgás
2026.09.18. 22:51

Alig kezdődött el az idény, a Lens máris megválik nyáron kinevezett edzőjétől – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.09.15. 14:27

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45

A kapusok remekeltek Brestben, szoros meccsen nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.13. 22:52