Franciaország: Deschamps olyan kérdést kapott, azon nevet most a futballvilág

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2024.01.23. 17:11
null
Emmanuel Macron francia köztársasági elnök felesége, Brigitte Macron Didier Deschamps-pal látogatott meg egy kórházat a napokban. És a francia first lady úgy döntött, kicsit a futballról is cseveg akkor már a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányával. Hiba volt.

 

Szóba került ugyanis Brigitte Macron és Didier Deschamps beszélgetése során a Reims együttese, amely remekül teljesít az idényben, és jelenleg a hatodik helyen áll a francia bajnokságban, csupán hat ponttal lemaradva a második Nice mögött.

Ekkor került sor az alábbi párbeszédre, amelyen azóta remekül szórakoznak a futballszurkolók.

Deschamps: Nincs a Reims együttesében játékosom, de figyelem természetesen a csapatot, ahogy az összes többi klubot is.


 

Macron: A Reims-ben van egy japán fiú, aki nagyon jól játszik!


 

Deschamps: Ito Dzsunjára gondol?


 

Macron: Igen, Ito, ő nagyon jó! Őt miért nem hívja be a francia válogatottba?


 

Deschamps: Mert ő japán.

Itt érthető módon a beszélgetés a futballról le is zárult kettejük között.

 

 

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

A spanyolok fölényes győzelemmel szerezték meg az 5. helyet a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.22. 22:19

Döntetlennel kezdődött meg a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Eb

Minden más foci
2026.01.21. 17:59

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
2026.01.18. 16:47

Egygólos hazai sikerrel visszaugrott az élre a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.17. 23:06
Ezek is érdekelhetik