Ligue 1: a Lyon ellen is folytatódott Bölöniék vesszőfutása

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.02.23. 23:07
Idegenbeli győzelemnek örülhetett a Lyon (Fotó: Ol. Lyon/Facebook)
Az Olympique Lyon egygólos hátrányt ledolgozva 2–1-re legyőzte a Bölöni László vezette Metzet a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 23. fordulójának pénteki összecsapásán.

 

A Bölöni László vezette Metz kritikus helyzetben, a „vörös zónából” várta a Lyon elleni találkozót. A csapat legutóbbi kilenc bajnokiján képtelen volt nyerni, emiatt a 17. helyre csúszott vissza a 18 csapatos francia bajnokságban. Sokan már az erdélyi magyar tréner távozását követelték, és a kritikus hangok alighanem a mostani forduló után még inkább felerősödnek majd, hiszen a Metz a Lyon ellen sem tudta megszakítani a rossz sorozatát, ráadásul pontot sem szerzett hazai pályán – így akár az is előfordulhat, hogy vasárnapra a tabella utolsó helyére csúszik vissza a szebb napokat is látott, nagy hagyományú együttes.

Pedig jól indult a találkozó Bölöniék számára, Georgesz Mikautadze már a 13. percben megszerezte a vezetést a Metznek. Vendégszempontból a lehető legjobbkor (megfordítva, metzi szempontból a lehető legrosszabbkor), az első félidő hosszabbításában érkezett az egyenlítés Alexandre Lacazette révén, majd a 60. percben Szaid Benrahma is betalált, ami három pontot jelentett a Lyon számára.

FRANCIA LIGUE 1
23. FORDULÓ
Metz–Lyon 1–2 (Mikautadze 13., ill. Lacazette 45+1., Benrahma 60.)

1. Paris SG22165153–18+35 53 
2. Brest22117431–18+13 40 
3. Nice22116522–15+7 39 
4. Lille22108432–17+15 38 
5. Monaco22115641–31+10 38 
6. Lens22106628–20+8 36 
7. Rennes2297633–26+7 34 
8. Reims2294928–30–2 31 
9. Marseille2279629–24+5 30 
10. Lyon23841124–35–11 28 
11. Strasbourg2267923–32–9 25 
12. Le Havre2259823–28–5 24 
13. Toulouse2258921–30–9 23 
14. Montpellier2258924–27–3 22 
15. Nantes22641222–33–11 22 
16. Lorient22571031–43–12 22 
17. Metz23451419–37–18 17 
18. Clermont22371216–36–20 16 
Pontlevonások: Montpellier 1 pont
A LIGUE 1 ÁLLÁSA

 

 

Legfrissebb hírek

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Metzben debütál 800 méteren Femke Bol

Atlétika
2026.01.27. 18:20

Endrick triplázott, a Lyon öt gólt hintett a Metznek a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.01.25. 22:45
Ezek is érdekelhetik