PSG: „Számunkra ennek a történetnek vége” – költözésre készülnek a párizsiak

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2024.02.08. 14:26
A Parc des Princes (Fotó: AFP)
Nasszer al-Kelaifi, a Paris Saint-Germain elnöke csütörtökön bejelentette, hogy miután nem sikerült megvásárolni a Parc des Princes-t, a labdarúgócsapat hamarosan elköltözik a stadionból.

„Nekünk most már könnyebb, hiszen tudjuk, mit akarunk. Hosszú éveket pocsékoltunk el a tárgyalásokra, de számunkra ennek a történetnek vége” – idézi a L'Équipe francia sportnapilap Nasszer al-Kelaifit, aki a párizsi UEFA-közgyűlés egyik szünetében állt elő a bejelentéssel.

A párizsi klub immár nyolc éve próbálta megvásárolni a stadiont, ám a tulajdonos párizsi önkormányzat a napokban szavazással úgy döntött: a Parc nem eladó.

A stadion 1972-ben nyílt meg, jelen formájában mintegy 48 ezer néző befogadására alkalmas, csakhogy a PSG ambiciózus katari tulajdonosai mindenképpen bővíteni szeretnék, amihez elengedhetetlen a tulajdonjogok megszerzése. 

Kelaifi azt is jelezte, hogy a költözésük „kikényszerítése” után minden felújítási munkával felhagynak, azonnal elkezdik a megoldáskeresést, aminek célja gyakorlatilag egy új stadion felépítése. A csapat bérleti szerződése 2043-ig érvényes, de jelen pillanatban nehéz elképzelni, hogy kitölti. 

Természetesen Kylian Mbappé jövője is szóba került: marad a világbajnok csatár a PSG-ben, vagy enged a Real Madrid csábításának?

„Abban a pillanatban, amikor mindkét fél döntése megszületett, közölni fogjuk önökkel” – válaszolta az elnök, majd távozott az interjúzónából.

Nasszer al-Kelaifit eközben megerősítették pozíciójában, 2028-ig ő lesz az Európai Labdarúgóklubok Szövetségének (ECA) delegáltja az UEFA végrehajtó bizottságában.

 

Legfrissebb hírek

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07

A címvédő az élen, a két spanyol gigász a dobogón az NS BL-erősorrendjében

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 11:24

Odahaza kapott ki a Monacótól, továbbra is nyeretlen a bajnokságban a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.04. 23:20