Ligue 1: a Strasbourg és a Toulouse is hátrányból szerzett három pontot

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.04.13. 19:35
A Strasbourg fontos győzelemnek örülhetett a Reims ellen (Fotó: Racing Strasbourg/Facebook)
A Strasbourg kisebb meglepetésre 3–1-re megverte a Reimst a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 29. fordulójának szombati játéknapján. Az esti meccsen a Toulouse egy góllal bizonyult jobbnak a Rennes-nél.

 

A forduló előtt a Strasbourg a 12., a Reims a hetedik helyen állt a tabellán, vagyis inkább a vendégek számítottak a találkozó esélyesének. Ennek megfelelően Nakamura Keito révén már a 7. percben megszerezte a vezetést a Reims, de nem tudta megőrizni előnyét a szünetre, sőt, hirtelen került kimondottan rossz helyzetbe: a 44. percben egyrészt Kevin Gameiro tizenegyesből egyenlített, majd a ráadás hetedik percében Amadou Koné megkapta második sárga lapját is, így kiállította a játékvezető, a Strasbourg tehát emberelőnybe került. A hazai csapat megragadta a nagy lehetőséget, és a második félidőben két gólt is szerzett – a mindent eldöntő harmadik találat Moise Sahi Dion nevéhez fűződött a 92. percben. 3–1

Az esti meccsen a Rennes a 20. percben vezetést szerzett a Toulouse ellen, a vendégek azonban gyorsan egyenlítettek, majd ezzel a lendülettel még a szünet előtt meg is fordították a találkozó állását. A második félidőben csak helyzetekig jutottak a felek, gólig nem, így maradt a vendégsiker. 1–2

FRANCIA LIGUE 1
29. FORDULÓ
Strasbourg–Reims 3–1 (Gameiro 44. – 11-esből, A. Sylla 50., M. Dion 90+2., ill. Nakamura 7.)
Kiállítva: A. Koné (40+7., Reims)
Rennes–Toulouse 1–2 (Doué 20., ill. Cásseres Jr. 22., M. Diarra 32.)
 

 

Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

Endrick triplázott, a Lyon öt gólt hintett a Metznek a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.01.25. 22:45

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Ligue 1: a kelet-franciaországi presztízsmeccsen lezárta rossz szériáját a Strasbourg

Francia labdarúgás
2026.01.18. 19:10
Ezek is érdekelhetik