Mbappé boldog, hogy győzelemmel távozhat a PSG-től

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2024.05.26. 11:41
Sok jó emléket visz magával a PSG-től Kylian Mbappé (Fotó: AFP, archív)
Kylian Mbappé azt mondta, emelt fővel távozik a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatától, amellyel szombaton este megnyerte a Francia Kupát.

Amint arról szombaton este beszámoltunk, a bajnok fővárosi együttes a lille-i döntőben 2–1-re verte az Olympique Lyont.

Kylian Mbappé két hete jelentette be hivatalosan, hogy az idény végén, hét év után távozik a PSG-től, amelyben 256 góljával klubrekorder. 

„Ez a mérkőzés egyszerre volt nehéz és örömteli – nyilatkozott a lefújás után Mbappé. – Egy döntő volt, amelyet végül sikerült megnyernünk, ezért nagyon boldog vagyok. Sok év, rengeteg jó emlék. Emelt fővel távozhatunk, ráadásul egy trófeával, és csak a pozitív dolgokat visszük magunkkal.”

Mbappé új klubjaként jó ideje a Real Madridot emlegetik, de a hivatalos bejelentés még várat magára. Arra a kérdésre, hogy miért nem lehet még mindig tudni a következő csapatát, a 25 éves játékos azt mondta: szeretett volna elköszönni Párizsban, és eredményesen befejezni pályafutása ezen részét. „Úgy gondolom, hogy mindennek megvan a maga ideje. Hamarosan bejelentem, hogy hol folytatom. Néhány nap múlva, úgyhogy szerintem nincs gond” – fogalmazott a világbajnok támadó.

A futballista a Monacótól került a PSG-hez 2017-ben, a fővárosi csapattal hat bajnoki címet gyűjtött be. Előtte a Monacóval is aranyérmet nyert. A PSG-vel a mostani volt a negyedik hazai kupagyőzelme.

FRANCIA KUPA
DÖNTŐ, VILLENEUVE D'ASCQ (LILLE)
Lyon–PSG 1–2 (O'Brien 55., ill. O. Dembélé 22., Ruiz 34.)

 

Legfrissebb hírek

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Mijatovics szerint Mbappé nem igazi vezére a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 14:28

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Aranycipő: Mbappénak is megvan a húsz, megelőzte Haalandot, és utolérte az élen Kane-t

Minden más foci
2026.01.27. 09:47

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37
Ezek is érdekelhetik