PSG: az új orosz kapus nem hiszi, hogy Donnarumma tartalékjának szerződtették

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2024.06.25. 13:24
Matvej Szafonov nagy önbizalommal érkezik Párizsba (Fotó: Getty Images)
Matvej Szafonov, a Paris Saint-Germain új orosz kapusa jelezte, ő nem tartaléknak érkezik a párizsi labdarúgócsapathoz, de ha mégis, akkor olyan versenyre készteti Gianluigi Donnarummát, ami keményen próbára teszi majd az olaszt.

 

„Nekem egyszer sem mondták, hogy második számú kapusnak szerződtetnek – mondta Matvej Szafonov abban az interjúban, amelyet az orosz játékosügynöknek, újságírónak, Nobel Arusztamjannak adott, és amely csütörtökön került fel a világhálóra. – Nem tudom elképzelni magam kettes számúként, nem akarok tartalékjátékos lenni. Ha megtesznek második számú kapusnak, azzal nem könnyítik meg az első választott dolgát. Folyamatosan ott leszek kihívóként, és mondhatom, versenyt én még nem vesztettem el. Mindig első számú kapus voltam. Miért ne válhatna egy orosz kapusból a világ egyik legjobbja? Ne legyenek senkinek előítéletei! Talán nem azonnal jelölnek ki első számú kapusnak, de célom, hogy az legyek.”

A 25 éves, 14-szeres orosz válogatott játékos a Krasznodartól érkezik nyáron a francia bajnokcsapathoz, amelynél az elmúlt két idényben Gianluigi Donnarumma az első számú kapus. A francia szaksajtó megjegyzi, hogy az olasz válogatott a Bajnokok Ligájában nem mindig nyújt hibátlan teljesítményt, és ha részt kell vennie a passzjátékban a védőkkel, akkor látszik, van még miben fejlődnie.

A jelek arra utalnak, hogy Luis Enrique vezetőedző a következő idényben versenyeztetni fogja a kapusokat, és nemcsak Donnarummának, valamint a július elsejétől szerződésben álló Szafonovnak, hanem a fiatal spanyolnak, Arnau Tenasnak is oszt lapot.

A PSG kapusszekciójának tagja a súlyos lovas balesetéből felépülő Sergio Rico, valamint Keylor Navas és Alexandre Letellier is, ám az ő szerződésük június 30-án lejár.

 

Legfrissebb hírek

A PSG játékosai motiváltan érkeznek Budapestre

Bajnokok Ligája
3 órája

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
19 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
2026.05.21. 22:26

Dembélé bizakodik, hogy játszhat a budapesti BL-döntőben

Bajnokok Ligája
2026.05.21. 18:19

Luis Enrique szerint nagyszerű lesz a budapesti BL-döntő

Bajnokok Ligája
2026.05.21. 09:19

Hírt adott Dembélé állapotáról a PSG – nem tűnik súlyosnak az aranylabdás támadó sérülése

Francia labdarúgás
2026.05.18. 18:13

Csata a berohanó ultrákkal – nem így képzelte a búcsút a Nantes klublegendája

Francia labdarúgás
2026.05.18. 11:09

Ligue 1: kikapott a városi vetélytárstól a PSG, Dembélé megsérült

Francia labdarúgás
2026.05.17. 23:16
Ezek is érdekelhetik