Francia futballközvetítési jogok: nincs összeomlás, megszületett az 500 milliós egyezség

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.07.14. 19:45
Fotó: AFP
Vasárnap megegyezés született a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) televíziós közvetítési jogairól: a klubok többségi döntése alapján két televíziós társaság közvetíti majd a mérkőzéseket Franciaországban. Hosszú huzavona után, csupán egy hónappal a bajnoki rajt előtt a liga évi 500 millió euróért értékesíti a hazai jogokat a következő öt idényre – szólnak a sajtóhírek.

 

Az előző idény lejártával gazdátlanná váló közvetítési jogokat a brit DAZN és a katari beIN Sports kaparintotta meg: az előbbi társaság fordulónként nyolc mérkőzést közvetít évi 400 millió euró ellenében, míg az ajánlatával a tárgyalások finisében előálló katariaké 100 millióért a kilencedik – az egyik héten a „forduló rangadója”, a másikon pedig a második választás joga alapján egy  másik meccs.

Terítéken volt a liga (LFP) saját, fizetős csatornájának merész terve a Warner Bros Discoveryvel társulva, ám ez a megoldás nem tartalmazott garantált minimális bevételt, amit a klubok többsége túl kockázatosnak vélt.

Sajtóhírek szerint a 18 klub közül 15 szavazott a DAZN, beIN-ajánlatra, kettő tartózkodott, egy voksolt ellene. A klubok döntését a liga igazgatótanácsa gyorsan jóváhagyta, ám egyvalamit még le kell tárgyalnia a jövendőbeli jogtulajdonosokkal: a klubelnökök azt szeretnék, hogy a szerződésbe kerüljön bele egy kilépési záradék, amely az együttműködés második vagy harmadik éve után érvényesíthető. A beIN Sportsnak állítólag nincs kifogása ellene, a DAZN még meggyőzendő.

A liga kasszájába a kialkudott 500 millió euró mellett évente további 160 millió is bekerül a közvetítései jogok nemzetközi értékesítéséből. A L'Équipe francia sportnapilap értékelése szerint az összeg elmarad a várakozásokról, de kétségkívül segít a liga gazdálkodásának stabilizálásához.

A vasárnapi tárgyalások meglehetősen feszült légkörben zajlottak, a Lyon közleményt is kiadott, amelyben John Textor, a klub tulajdonosa sajnálkozását fejezte ki a „gyors és alapvető fontosságú reformok” elmaradása miatt. Az amerikai üzletember szerint olyan megoldásra lett volna szükség, amelyikből minden klub egyformán profitál – ilyen lett volna a saját fizetős csatorna –, és nem olyanra, amelyiknek csupán egy igazi nyertese van. Nincs leírva a szövegben a PSG neve, de a francia sajtó szerint nem kétséges, hogy Textor a párizsiakra célzott, akiknek elnöke, Nasszer el-Kelaifi egyben a beIN Sports első embere. Kelaifi állítólag a Lens elnökével, Joseph Oughourliannal vívta a legparázsabb szópárbajt vasárnap.

Mint korábban lapunk is összefoglalta, az előző ötéves ciklus során, 2020 decemberében a liga kénytelen volt felmondani a fizetésképtelenné váló Mediapróval kötött – tekintélyes bevétellel kecsegtető – szerződését, a régi partner, a Canal+ pedig csak nyomott áron vállalta a beugró szerepét, és nemrégiben jelezte, hogy az idén nyáron lejáró megállapodást nem tervezi megújítani.

A televíziós bevételek tervezhetetlensége kényes helyzetbe hozta a francia élvonal klubjait, gyakorlatilag az utolsó pillanatok egyikében született megoldás.

 

Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Ligue 1: a kelet-franciaországi presztízsmeccsen lezárta rossz szériáját a Strasbourg

Francia labdarúgás
2026.01.18. 19:10

Egygólos hazai sikerrel visszaugrott az élre a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.17. 23:06
Ezek is érdekelhetik