Lyonban folytatja a grúzok Eb-gólkirálya – sajtóhír

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.07.15. 22:49
Zsorzs Mikautadze a portugáloknak lőtt Eb-gólját ünnepli (Fotó: Getty Images)
A L'Équipe francia sportnapilap úgy értesült, hogy a Lyon 18 millió euró körüli összegért megvásárolja a Metz grúz válogatott labdarúgóját, Zsorzs Mikautadzét.

 

A L'Équipe szerint Zsorzs Mikautadze kedden Lyonban lesz, elvégzik az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokat, és ha mindent rendben találnak, alá is írja a szerződését.

Mikautadze 16 éves korában került a Metzhez, a lotaringiaiak el-, majd kölcsönadták, aztán idén januárban újra megszerezték – cserébe 13 bajnoki gólt kaptak a grúz csatártól, de ez nem volt elég ahhoz, hogy Bölöni László csapata benn maradjon az élvonalban.

A 23 éves támadó számára nem lesz ismeretlen az új környezet, hiszen Lyonban született – francia állampolgársága is van –, és tizenévesen hét idényt lehúzott az OL akadémiáján.

Mikautadze számára kiválóan sikerült az Európa-bajnokság: a csoportkör mindhárom mérkőzésén a kapuba talált, három góljával a 16 közé segítette csapatát, és holtversenyben a torna gólkirálya lett.

 

Legfrissebb hírek

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Metzben debütál 800 méteren Femke Bol

Atlétika
2026.01.27. 18:20

Endrick triplázott, a Lyon öt gólt hintett a Metznek a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.01.25. 22:45

Már nem veretlen a Betis az El-ben, a Ferencváros négy üldözője is pontokat veszített

Európa-liga
2026.01.22. 21:02

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Ligue 1: a kelet-franciaországi presztízsmeccsen lezárta rossz szériáját a Strasbourg

Francia labdarúgás
2026.01.18. 19:10
Ezek is érdekelhetik