Még mindig nincs televíziós megállapodás – patinás francia futballklubok mehetnek csődbe?

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.07.10. 13:20
Fotó: AFP
A L'Équipe szerint pénteken várható döntés a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) következő idényének franciaországi közvetítési jogairól. A sportnapilap emlékeztet: a helyzet nyugtalanító, megoldás híján olyan klubok is csődbe juthatnak, mint a tavaly BL-induló Lens vagy a nyolcszoros bajnok Nantes.

A francia élvonalban a PSG-n és a Lyonon kívül minden klub költségvetésében alapvető fontosságú tétel a televíziós jogok értékesítéséből származó pénz; a L'Équipe borúlátó jóslata szerint a bevezetőben említett Nantes és Lens mellett az Auxerre, a Reims, a Montpellier, a Le Havre, az Angers, valamint a BL-szereplésre készülő Brest is rövid úton csődbe juthat, ha az utolsó utáni pillanatban – nagyjából itt tartunk – nem születik megállapodás.

A probléma gyökere a Mediapro nevű céggel 2018-ban kötött, gyümölcsözőnek remélt együttműködés félresiklása: a közvetítési jogokért minden korábbinál magasabb összeget, évi több mint egymilliárd eurót ígérő spanyol vállalkozás – a koronavírus-járványra hivatkozva – nem tudott fizetni. A szerződést 2020 decemberében lezárták, az évtizedes régi partner Canal+ visszatért, de természetesen már csak nyomott összeget fizetett a franciaországi közvetítési jogokért, ráadásul az idén nyáron lejáró megállapodást nem hosszabbította meg – azaz a jogok öt héttel a rajt előtt még nem találtak vevőre.

Mesés ajánlatok híján a francia liga (LFP) a L'Équipe szerint két megoldás között vacillál: az egyikben a brit DAZN lenne a partnere, amely a Premier League angliai közvetítési jogait nem tudta megszerezni, viszont a kontinentális piacon szívesen terjeszkedne a Ligue 1 franciaországi jogainak megszerzése révén, csakhogy a következő öt idényért a legújabb ajánlatában kínált összeget (évi átlag 375 millió euró fordulónként nyolc meccsért) az eladó kevesli. 

A másik megoldás a liga saját fizetős csatornája lenne – együttműködésben a WarnerBros Discoveryvel –, havi nagyjából 25-28 eurós előfizetési díjért, viszont ennek hátránya, hogy a kiszivárgott hírek szerint a szerződés nem tartalmazna garantált minimális bevételt, ráadásul a meccsek kevésbé jutnának el a hagyományos televíziós közönséghez. A csatorna elindításának tervéről kötött előzetes megállapodás péntekig érvényes, addig dönteni kell az ügyben.

Vannak, akik még számítanak megmentőként a BeIN SPORTS-ra is; a katari cég – amelynek elnöke Nasszer el-Kelaifi, a PSG elnöke – jelen van a francia futballpiacon, nemrégiben megvásárolta öt idényre a másodosztály televíziós jogait, ugyanakkor az amerikai piac L1-es televíziós jogaira vonatkozó megállapodását nem hosszabbította meg.

A döntés és a szerződéskötés azért is sürgető, mert a televíziós bevételek tervezhetetlensége miatt a francia élvonalbeli klubok nem képesek labdába rúgni az átigazolási piacon – legfeljebb kényszerű eladóként.

A francia bajnokság augusztus 18-án kezdődik.

 

Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
23 órája

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Ligue 1: a kelet-franciaországi presztízsmeccsen lezárta rossz szériáját a Strasbourg

Francia labdarúgás
2026.01.18. 19:10

Egygólos hazai sikerrel visszaugrott az élre a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.17. 23:06
Ezek is érdekelhetik