Mbappét kritizálják, amiért nem lép pályára a Nemzetek Ligájában

2024.10.07. 21:17
Kylian Mbappét kritizálják hazájában (Fotó: Getty Images)
Kritizálják Kylian Mbappét, a francia labdarúgó-válogatott csapatkapitányát, aki kihagyja az együttes soron következő két Nemzetek Ligája-mérkőzését Izrael és Belgium ellen, miközben a Real Madridnál bevethető volt.

A csatár az elmúlt hónapban izomsérülést szedett össze, de visszatért és csereként állt be a Lille vendégeként elszenvedett 1–0-s vereséggel záruló szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésen a Realban.

Didier Deschamps francia szövetségi kapitány csütörtökön hozta nyilvánosságra a két NL-meccsre készülő keret névsorát, és ebben a 25 éves támadó nem szerepelt. A kapitány azzal indokolta Mbappé mellőzését, hogy túl kevés összecsapást játszott és hiányos a felkészültsége. A csatár aztán szombaton kezdőként lépett pályára a Real Madridban, amely 2–0-ra legyőzte a Villarrealt.

„A klubcsapatok és a válogatottak érdekei természetszerűen eltérőek. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a játékos munkáltatója a klub, nem pedig a nemzeti szövetség” – nyilatkozta hétfőn Deschamps, akinek új csapatkapitányt is ki kell jelölnie a izraeliek és a belgák elleni találkozóra. Mbappé helyettese, Antoine Griezmann ugyanis a múlt héten jelentette be, hogy nem szerepel többet a francia válogatottban.

„Csapatkapitányként Mbappénak példaképnek kellene lennie a szurkolók számára, de ő nem az. Kiderült, hogy a távozó Griezmann a valódi kapitányunk” – mondta Fabien Bonnet, a francia válogatott vezérszurkolói csoportjának szóvivője a L'Équipe-nek.

Az NL A-ligájában a 2. csoport második helyén álló franciák csütörtökön a Bozsik Arénában az izraeli válogatott vendégei lesznek, hétfőn pedig Belgiumban lépnek pályára.

   
AZ A2 CSOPORT ÁLLÁSA       
1. Olaszország

2

2

5–2

+3

6

2. Franciaország

2

1

1

3–3

0

3

3. Belgium

2

1

1

3–3

0

3

4. Izrael

2

2

2–5

–3

0

Szeptember 6.
Belgium–Izrael 3–1
Franciaország–Olaszország 1–3
Szeptember 9.
Izrael–Olaszország 1–2
Franciaország–Belgium 2–0
Október 10.
20.45: Izrael–Franciaország, Bozsik Aréna (Tv: Arena4)
20.45: Olaszország–Belgium, Róma (Tv: Spíler2)
Október 14.
20.45: Olaszország–Izrael, Udine (Tv: Arena4)
20.45: Belgium–Franciaország, Brüsszel (Tv: Spíler1)
November 14.
20.45: Franciaország–Izrael, Saint-Denis
20.45: Belgium–Olaszország, Brüsszel
November 17.
20.45: Izrael–Belgium, Bozsik Aréna
20.45: Olaszország–Franciaország, Milánó

 

Legfrissebb hírek

Az UEFA átalakítja a Nemzetek Ligáját és az Eb-, vb-selejtezők rendszerét is

Minden más foci
2026.05.20. 19:42

Mbappé: Arbeloa azt mondta, negyedik számú támadó vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 09:32

Arbeloa árulásról beszélt az el Clásico előtt, tisztázta az öltözői balhét

Spanyol labdarúgás
2026.05.09. 12:35

Az ír labdarúgók bojkottálnák az Izrael elleni mérkőzéseket a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.05.07. 10:43

Mbappéék szerint a kritikusok túlagyalják a szardíniai kiruccanást

Spanyol labdarúgás
2026.05.05. 16:14

Stockholm, Párizs, Cagliari – Kylian Mbappé magánélete szálka a madridi drukkerek szemében

Spanyol labdarúgás
2026.05.05. 10:48

Mennyi időre dőlt ki Mbappé? Közleményt adott ki a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.04.27. 13:45

„Lájkolhatja Mourinhót, Julia Robertset vagy bárki mást, nem érdekel” – Mbappéra reagált Arbeloa

Spanyol labdarúgás
2026.04.23. 16:42
Ezek is érdekelhetik