Pogba hajlandó viszonylag kevés bérért is aláírni a Marseille-hez

2025.02.07. 19:03
Paul Pogba és balján az a Patrice Evra, aki a Marseille figyelmébe ajánlotta őt (Fotó: AFP)
Idén márciusban lejár Paul Pogba eltiltása, és a francia középpályással szerződést kötne az Olympique Marseille, de csak a nyáron.


A hírt megerősítette a Marseille sportigazgatója, Medhi Benatia is a L’Équipe-nek adott interjújában, az RMC Sport rendre jólértesült újságírója, Fabrice Hawkins pedig megtudta, hogy a labdarúgó jelentősen engedne a korábbi igényeiből. Benatia elmondta, hogy már a téli átigazolási idényben is kacérkodtak Pogba leigazolásával, Roberto De Zerbi vezetőedző egyetértésével. 

Pogba ebben a hónapban már csatlakozhat bármelyik klub tréningjeihez, hiszen a Juventus még az ősszel felbontotta a szerződését.

Benatia elmondta, hogy a hosszú kihagyás után sok edzésre van szüksége a középpályásnak, ezért sem igazolták le most januárban, de a nyáron mindenképpen visszatérnek a szerződtetésére, ezen dolgozik az OM elnöke, Pablo Longoria is – aki ugyanazzal indokolta, hogy miért nem most szerződtették Pogbát: nem akarták felborítani a csapaton belüli egyensúlyt egy olyan futballistával, aki sokáig nem fog játszani, és esetleg még az idény végére sem lesz bevethető formában.

 

Legfrissebb hírek

Az UEFA 10 millió euróra büntette az Olympique Marseille-t

Francia labdarúgás
2026.06.17. 19:47

A Marseille lecsapott a Brestet a Bajnokok Ligájába segítő sportigazgatóra

Francia labdarúgás
2026.05.28. 21:14

César Azpilicueta bejelentette visszavonulását

Spanyol labdarúgás
2026.05.22. 11:03

Ligue 1: kikapott a városi vetélytárstól a PSG, Dembélé megsérült

Francia labdarúgás
2026.05.17. 23:16

Csak ikszelt hazai pályán a BL-elődöntő visszavágójára több kulcsjátékosát is pihentető PSG

Francia labdarúgás
2026.05.02. 23:23

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
2026.04.10. 23:10

Greenwood góljával nyert Toulouse-ban a Marseille

Francia labdarúgás
2026.03.07. 23:06

Francia Kupa: a Toulouse búcsúztatta az OM-et, a Nice kiejtette a Lorient-t

Francia labdarúgás
2026.03.04. 23:23
Ezek is érdekelhetik