Djibril Cissét ünnepelték Auxerre-ben, Thierry Henry nagy góllal köszöntötte

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.05.28. 10:02
null
Djibril Cissé ma (Fotó: AFP)
Kedd este nosztalgiázott egy nagyot Auxerre városa: a francia futball számos korábbi klasszisát felvonultató búcsú gálamérkőzést rendeztek az AJA korábbi legendás csatára, Djibril Cissé tiszteletére.

Djibril Cissé 2015-ben jelentette be a visszavonulását, és bár később egy idényre visszatért a svájci Yverdonba, és egyéb alkalmi beugrásai is voltak, pályafutásának érdemi része tíz éve valóban lezárult. 

Éveket töltött a Liverpoolban (2004–2006) és a Marseille-ben (2006–2009), 41-szer pályára lépett a francia válogatottban, karrierje mégis leginkább az Auxerre-hez kötődik: 15 évesen került a klub utánpótlásába, 17 évesen – a legendás Guy Roux keze alatt – ott mutatkozott be a francia élvonalban (1999), az élvonal gólkirálya lett (2002), Francia Kupát nyert (2003). 

A keddi gálamérkőzés egyik csapatát korábbi auxerre-i menők alkották – ott volt Philippe Mexes, Bonaventure Kalou, Khalilou Fadiga, Benoit Pedretti, Steve Marlet –, a másikat pedig a Cissé meghívására érkező klasszisok, köztük Didier Drogba, Robert Pires, William Gallas és a szabadrúgásból szép gólt lövő Thierry Henry. Az auxerre-i csapat kispadján a 86 éves Roux, a másikén Arsene Wenger ült.

A meccset az auxerre-iek nyerték meg 8–4-re, Djibril Cissé két gólt szerzett, kétszer betalált a fia, Cassius is – az egyik gólját a papa beadásából fejelte.

AZ AUXERRE-T 44 ÉVIG VEZETŐEDZŐKÉNT IRÁNYÍTÓ GUY ROUX ÉRKEZÉSE

THIERRY HENRY SZABADRÚGÁSGÓLJÁVAL KEZDŐDÖTT

EGY GÓL DJIBRIL CISSÉTŐL…

…ÉS EGY GÓL CASSIUS CISSÉTŐL, A PAPA BEADÁSÁBÓL

 

 

Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Ligue 1: a kelet-franciaországi presztízsmeccsen lezárta rossz szériáját a Strasbourg

Francia labdarúgás
2026.01.18. 19:10

Egygólos hazai sikerrel visszaugrott az élre a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.17. 23:06
Ezek is érdekelhetik