PSG: a BL-döntő előtt megvették 45 millió euróért a szupertehetséget?

B. J.B. J.
2025.05.31. 21:19
null
AFPAz új párizsi csillag? (Fotó: AFP)
A müncheni Bajnokok Ligája-döntő előtt írta meg a francia Le10Sport, hogy – bár a Como is kész kifizetni a River Plate-nek a szupertehetség, Franco Mastantuono 45 millió eurós kivásárlási árát – a karmester a PSG-é lesz.

A Cesc Fabregasszal minden bizonnyal hosszabbító olasz csapat, a feltörekvő Como megtalálta a maga Diego Maradonáját a River őstehetsége, Franco Mastantuono személyében, de a futballistával nem tudott megegyezni – nem úgy, mint a kivásárlási árat már le is tevő PSG.

A nagy olasz futballtudorok közül Fabrizio Romano úgy értesült, hogy valóban megkezdődtek a hivatalos tárgyalások a játékossal, de még nincs megegyezés; Gianluca Di Marzio értesülései szerint a Como letette a 45 milliós kivásárlási árat, ám a futballistával a párizsiak egyeztek meg hamarabb.

Az argentin Doble Amarilla nevű már korábban megírta, a hét közepén, hogy a PSG vezetői már két héttel ezelőtt egyeztettek a Riverrel, látták is a vezetőket egy szálloda halljában, majd egy étteremben.

Többek szerint a futballista csak 2026 elején érkezik meg Párizsba, egyébként augusztus közepén tölti be a 18-at.

Az olasz útlevéllel is rendelkező karmester, jobbszélső ebben az idényben 19 mérkőzésen 11 kanadai pontnál tart, és behívták a felnőtt válogatott keretébe is.

Új Maradona? Új Messi? Vagy egyben a kettő? – portré Franco Mastantuonóról

Képes Sport
2025.05.27. 10:10

Új Maradona? Új Messi? Vagy egyben a kettő? – portré Franco Mastantuonóról

Nem fukarkodnak Argentínában a jelzőkkel a River Plate 17 éves szupertehetségéről, és aki látja játszani, nem is csodálkozik rajta.

 

 

Legfrissebb hírek

Szórhatná a milliárdokat, de más utat választott a francia futballforradalmár

Francia labdarúgás
23 órája

Vb-bronzérmes angol védő igazolt Comóba – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.09. 19:52

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Franco Mastantuono Firenzében folytatja – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.07. 16:58

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

Spalletti al dente – készül az újabb nagy Juventus?

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 13:42

Bér és Arany: a kupagyőztes Lens gazdálkodása utat mutat

Francia labdarúgás
2026.07.30. 20:27

A PSG elnöke jelenthetné a változást a futball világában az európai vezetők szerint

Minden más foci
2026.07.30. 13:32