A PSG szerződtette a Jasin-díjra jelölt kapust – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.08.09. 20:55
Lucas Chevalier Párizsba igazolt (Fotó: Getty Images)
A Paris Saint-Germain labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be szombaton, hogy megszerezte a Lille-től Lucas Chevalier-t.

Lucas Chevalier a Lille-nél kezdte a felnőttlabdarúgást, előbb a negyedosztályban szereplő második csapat kapusa volt, majd a második ligás Valenciennes-nél töltött kölcsönjáték után az utóbbi három idényben a Lille első számú kapusa lett.

A még mindig csak 23 éves Chevalier az utánpótlás-válogatottakban védett, és már a felnőttek közé is meghívót kapott, de ottani bemutatkozása még várat magára.

Chevalier öt évre írt alá Párizsban, ahol a 30-as mezszámot viseli majd. Sajtóértesülések szerint a fővárosi csapat 40 millió eurót fizetett érte a Lille-nek, de ez további 15 millióval nőhet különböző feltételek teljesülése esetén.

A most már csak korábbi lille-i kapus ott van a Jasin-díj jelöltjei között, az elismerést az idény legjobb kapusa kapja. A tízes listán egyébként szerepel Gianluigi Donnarummának, a PSG jelenlegi első számú kapusának a neve is.

Chevalier érkezésével az olasz kapus jövője kérdésessé válhat Párizsban, talán ezért az utóbbi időben szóba hozták a Manchester Uniteddel. Donnarummának egy éve van a szerződéséből, így ez lehet az utolsó alkalom, hogy a PSG még pénzt kaphat érte.

 

 

Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
15 órája

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Antony góllal és gólpasszal vezette a nyolcaddöntőbe a Real Betist az El-ben

Európa-liga
2026.01.29. 23:12

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Endrick triplázott, a Lyon öt gólt hintett a Metznek a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.01.25. 22:45
Ezek is érdekelhetik