Nehéz anyagi helyzetbe került az előző idényben BL-induló elit ligás csapat

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.08.26. 12:42
Eric Roy (Fotó: Getty Images)
Finoman szólva nincs ideális gazdasági helyzetben a francia élvonalban szereplő Stade Brestois, ugyanis az előző idényben a Bajnokok Ligája ligaszakaszában vitézkedő klub vezetőedzője, Éric Roy szerint még a másodosztályból feljutó Metznek is nagyobb a költségvetése, mint nekik.

A Brest emlékezetes 2023–2024-es idényt teljesített, hiszen a rekordbajnok Paris Saint-Germain és a Monaco mögött harmadik helyen zárt a Ligue 1-ben, amivel kivívta az előző idény előtt megváltoztatott lebonyolítású Bajnokok Ligájában való indulás jogát. Hiába a nemzetközi kupaszereplés, a csapatot irányító Éric Roy most a L’Équipe-nek beszélt arról, hogy nehéz anyagi helyzetben van a klub.

Az 57 éves szakembert a Brest Toulouse-tól elszenvedett 2–0-s veresége után arról kérdezték, hogy a három nyári érkező mellé várhatóak-e még újabb erősítések, ám Roy csak annyit felelt, nem tudja, ezeket a kérdéseket Denis Le Saint klubelnöknek és Greg Lorenzi sportigazgatónak kell feltenni.

Roy azonban nem állt meg itt, s üzenetet küldött a klub vezetőségének.

„Még mindig meglep, hogy alacsonyabb a költségvetésünk, mint a Metznek, amely a másodosztályból jutott fel, miközben mi kiestünk a Bajnokok Ligájából. Sajnos ilyen állapotban van a klub” – siránkozott Éric Roy.

A L’Équipe szerint a Brest költségvetése 35 millió euró, de a klub nagy bajban lenne a Bajnokok Ligája-szereplésért kapott pénz nélkül. Greg Lorenzi sportigazgató még májusban beszélt arról, hogy a BL-ből érkező bevétellel tudnak garanciát vállalni a francia futball pénzügyi hatóságának, a DNCG-nek, de nem dúskálnak a pénzben.

„Nem szabad álmokat adnunk az embereknek azzal, hogy a Brest a Bajnokok Ligájában volt” – hangsúlyozta Lorenzi korábban. A lap részletezte, hogy a befolyt 50 millió euró nem a nyereséget jelenti, hiszen a Brest nem játszhatott saját stadionjában a BL-ben, ezért a guingampi Roudourou Stadion bérleti díját, a megfelelő körülmények megvalósításához szükséges munkálatokat, a négy külföldi túrát, illetve a labdarúgók és a szakmai stáb bónuszait is ebből fedezik – mindezt azok után, hogy a közelmúltban jelentősen csökkent a közvetítési díjakból származó bevétel Franciaországban, ami érzékenyen érinti a klubokat is.

A L'Équipe kitért arra is, hogy a Brest jelenlegi helyzetében is követheti eddigi filozófiáját, azaz csak azután vásárol új játékost, hogy egy másik labdarúgót értékesített – még ha ez gyakran egy-egy meghatározó játékos távozását is jelenti.

„Tájékoztattak a klub pénzügyi helyzetéről. Nem hiszem, hogy jövőre sok befektetésünk lesz. És jó volt ez a Bajnokok Ligája-kaland, mert szerintem nélküle csődbe mentünk volna” – emelte ki Roy.

Egyébként az elmúlt időszakban nem egy francia klub került nehéz anyagi helyzetbe, tavaly a Bourdeax-t a negyedosztályba sorolták vissza, de felvetődött a Lyon kizárása is. 

 

Legfrissebb hírek

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
3 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
2025.09.12. 22:45

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

Visszavonult a világbajnok kapus

Francia labdarúgás
2025.09.11. 09:45

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Leépített a PSG, tényleg huszáros lett a hajrá Marseille-ben

Francia labdarúgás
2025.09.03. 19:36

31 évesen visszavonulhat a világbajnok labdarúgó – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.09.03. 11:31

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30
Ezek is érdekelhetik