Visszavonult a világbajnok francia védő – hivatalos

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.09.15. 20:12
null
Samuel Umtiti bejelentette visszavonulását (Fotó: Getty Images)
A világbajnok francia labdarúgó, Samuel Umtiti 31 évesen bejelentette a visszavonulását.

Korábban a L'Équipe értesülésére hivatkozva beszámoltunk róla, hogy Samuel Umtiti várhatóan befejezi pályafutását, s a játékos hétfőn megtette a bejelentést, szögre akasztja cipőjét.

„Intenzív, hullámhegyekkel és -völgyekkel teli pályafutás végén eljött a búcsú ideje. Mindent beleadtam, és semmit sem bánok. Szeretnék köszönetet mondani minden klubnak, elnöknek, edzőnek és játékosnak, akivel együtt dolgozhattam. Köszönöm, Lyon, Barcelona, Lille, Lecce és francia válogatott, valamint hálás vagyok minden szurkoló támogatásáért” – írta közösségi oldalán a 31 éves futballista.

A kameruni származású belső védő a Lyon utánpótlásában nevelkedett, ott lett felnőttjátékos, majd 2016-ban 25 millióért szerződtette a Barcelona, amellyel két bajnoki címet és három Király-kupát nyert. Folyamatosan térdsérülések hátráltatták (2018 és 2022 között mindössze 50 tétmérkőzésen lépett pályára), ezért kiszorult a Barcából, amely három évvel ezelőtt kölcsönadta a Leccének, majd 2023-ban a Lille-hez igazolt, de ott is csak 13 meccset játszott, a legutóbbi idényben már egy percet sem töltött a pályán. 

A hátvéd a 2018-ban világbajnok francia válogatottnak alapembere volt – az elődöntőben ő szerezte a mérkőzés egyetlen gólját Belgium ellen –, a nemzeti csapatban összesen 31 alkalommal szerepelt, s négy találat fűződik a nevéhez.

Francia labdarúgás
2025.09.03. 11:31

31 évesen visszavonulhat a világbajnok labdarúgó – sajtóhír

Samuel Umtiti 2024 januárjában játszott utoljára tétmérkőzést, jelenleg csapat nélkül van.

 

 

Legfrissebb hírek

Hírt adott Dembélé állapotáról a PSG – nem tűnik súlyosnak az aranylabdás támadó sérülése

Francia labdarúgás
2026.05.18. 18:13

Csata a berohanó ultrákkal – nem így képzelte a búcsút a Nantes klublegendája

Francia labdarúgás
2026.05.18. 11:09

Ligue 1: kikapott a városi vetélytárstól a PSG, Dembélé megsérült

Francia labdarúgás
2026.05.17. 23:16

Tizenegyesek döntöttek, a patinás Saint-Étienne egy lépésre került a Ligue 1-től

Francia labdarúgás
2026.05.15. 22:49

A PSG megszerezte története 14. bajnoki címét a francia élvonalban

Francia labdarúgás
2026.05.13. 22:58

A Rodez lépett tovább a Ligue 1 osztályozójának első köréből

Francia labdarúgás
2026.05.12. 22:34

Ousmane Dembélé egymás után másodszor a Ligue 1 legjobbja – ezúttal 960 (!) játékperccel

Francia labdarúgás
2026.05.12. 14:05

Désiré Doué döntött, a PSG hajszálnyira az újabb bajnoki címtől

Francia labdarúgás
2026.05.10. 23:19
Ezek is érdekelhetik