Megtalálta új vezetőedzőjét a Monaco – hivatalos

2025.10.12. 11:38
null
Sébastien Pocognoli szintet lépett (Fotó: Getty Images)
Sébastien Pocognoli távozott a belga Royale Union Saint-Gilloise vezetőedzői posztjáról, és az ugyancsak Bajnokok Ligája-résztvevő Monaco szakvezetője lett.

A 38 éves Sébastien Pocognoli tavaly nyáron vette át a RUSG irányítását, és bár első alkalommal dolgozott felnőttcsapat élén, kilencven év után ismét bajnok lett a brüsszeli együttes.

A BL-ben egy győzelemmel és egy vereséggel, a bajnokságban – amelyben listavezetők – hét sikerrel, két döntetlennel és egy vereséggel kezdték az új idényt, a szakvezető mégis azonnali hatállyal távozott. Utódját egyelőre nem nevezték ki.


Pocognoli monacói szerződése 2027 nyaráig szól. Új klubjának honlapja szerint „a remek eredményeket ambiciózus és vonzó játékstílussal ötvözte” a RUSG-nál, ezért figyeltek fel rá.

A hercegség csapatát 2023 nyara óta az osztrák Adi Hütter irányította, akivel előbb ezüstérmes, majd bronzérmes lett a Monaco a francia bajnokságban. A BL-ben februárban az egyenes kieséses szakasz első fordulójáig jutott a Monaco, a mostani idényben pedig egy vereséggel és egy döntetlennel kezdett. A vezetőedző menesztését azzal indokolták, hogy a legutóbbi öt tétmérkőzésükből csak egyet nyertek meg, két döntetlen mellett kétszer kikaptak, és hét forduló után csak az ötödik helyen állnak a bajnoki tabellán.

Francia labdarúgás
2025.10.09. 17:15

Hiába a két bajnoki érem, elküldte edzőjét a Monaco – sajtóhír

A francia sajtó szerint belga tréner válthatja az osztrák szakembert.

 

 

Legfrissebb hírek

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
22 órája

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Elege lett a sztárok eladásából, távozik a Newcastle edzője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.30. 10:33

Nyílt utcán rabolták ki a belga élklub csatárát Brüsszelben

Minden más foci
2026.07.28. 12:10

Magyar Gergely a sokk után boldogan mondott igent

Kosárlabda
2026.07.28. 08:14

Arbeloát kinevezték a Premier League-ben – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.08. 08:30

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
2026.07.01. 10:10

Matajsz Márk: A sikeréhséggel nem lesz probléma

Vízilabda
2026.06.21. 16:21