PSG: kéztörést szenvedett az Interkontinentális Kupa orosz hőse

2025.12.19. 14:22
null
Matvej Szafonov (Fotó: Getty Images)
Eltört a keze, így várhatóan legalább három hétig nem játszhat Matvej Szafonov, a Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germain orosz kapusa, aki négy tizenegyest is hárított a labdarúgó Interkontinentális Kupa szerdai, dohai döntőjében a Libertadores Kupa-címvédő brazil Flamengo ellen.

A párizsi klub pénteken jelentette be a játékos sérülését, amely a bal kezét érinti és a Flamengo elleni mérkőzést követően történt. A körülményekről nem közöltek részleteket.

Szafonov tartalékként kezdte az idényt, de a közelmúltban több sikeres meccset is teljesített Lucas Chevalier-t helyettesítve, így a sajtó már azt találgatta, hogy melyikük lesz a jövőben a csapat kezdőkapusa.

A szerdai, katari összecsapás a rendes játékidőben 1–1-re végződött, s a hosszabbításban sem változott az eredmény, így tizenegyespárbaj következett, amelyben Szafonov brillírozott, négy tizenegyest is kivédve, a francia klubcsapat pedig 2–1-re győzött. Az orosz lett az első kapus, aki négy egymást követő büntetőt hárított egy FIFA-torna „szétlövésében”, őt választották a finálé legjobbjának.

Szafonov a Krasznodar csapatától 2024 nyarán csatlakozott a PSG-hez, amellyel megnyerte a Bajnokok Ligáját, a francia ligát, a Francia Kupát és szuperkupát, valamint az UEFA szuperkupáját is. Az elmúlt idényben 17 mérkőzésen védett a Paris Saint-Germainben, hét alkalommal megőrizve kapuját a góltól.

 

Legfrissebb hírek

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
23 órája

Európai Szuperkupa: Emery megint elbukta, megvédte a címét a PSG

Bajnokok Ligája
2026.08.12. 22:55

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
2026.08.12. 19:56

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2026.08.12. 11:57

Luis Enrique: Beállíthatjuk a Real Madrid csúcsát

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 18:19

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Francia válogatott balhátvéddel erősített a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.09. 20:16

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43