A Liverpoolról álmodnak a Paris FC-nél

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
2026.09.23. 08:43
Szárnyalnak a francia élvonalban a tavaly feljutó Paris FC játékosai, jelenleg jobban állnak, mint a BL-címvédő PSG (Fotó: Imago Images)
A francia élvonalban már megmutatkoznak a Paris FC-nél zajló munka eredményei, a klub nagy célja a csillogás az európai kupaporondon.

PÁRIZS MEGÉR KÉT MISÉT! A Franciaországban – újabban pedig Európában is – egyeduralkodó Paris Saint-Germain konkrétan a saját portája mellett kapott riválist, amely bár még fejlődési fázisban van, dobogós (3.) helyről várja a válogatott szünet utáni folytatást a Ligue 1-ben. A Paris FC felemelkedése ugyanakkor nem tündérmese, hanem klasszikus modern futballtörténet, hiszen a sokáig másodosztályú klub jelentős tőkeinjekciót kapott, amelyet szintén nem kevés pénzért megfelelő szakmai háttérrel egészítettek ki. 

A fordulópont 2024 végére tehető, amikor a Bernard Arnault vezette Agache Sport (AS) többségi tulajdonos lett. Arnault a földkerekség egyik leggazdagabb embere, az LVMH, a világ legnagyobb luxuscikkgyártó vállalatának elnök-vezérigazgatója, az AS pedig a vállalatbirodalmát működtető Financiere Agache holding sportbefektetési ága. Ebből már leszűrhető, hogy nem gyors sikereket hajhászó, égből pottyant kalandor állt a klub mögé, és ha tovább bontjuk a struktúrát, még ambiciózusabb projekt rajzolódik ki.

Bernard Arnault (Fotó: AFP)

A tulajdonosi szerkezet másik kulcsszereplője ugyanis a Red Bull, amely 10.6 százalékos részesedéssel lépett be, és 2027-re csaknem öt százalékkal növeli majd a maga szeletét. Az osztrák cég azonban nem egyszerű befektetőként jelent meg, hanem hozta a sportszakmai tudásanyagot is – hogy mást ne mondjunk, az igazgatótanácsba a korábbi német válogatott Mario Gómez, valamint Oliver Mintzlaff, az RB vállalati projektekért és új befektetésekért felelős vezérigazgatója ült be, Jürgen Klopp pedig a cég globális futballigazgatójaként szintén kiemelt szereplő volt (egyfajta stratégiai és szakmai mentori szerepet töltött be), amíg az idén júliusban át nem vette a német válogatott szövetségi kapitányi posztját.

A klub felemelkedésének másik pillére az infrastruktúra. Az orlyi edzőközpont felújítása nem kozmetikai beruházás volt, hanem a projekt motorja. A modern létesítményekben a legmagasabb szintű szakmai munka zajlik, a híresen mély merítésű francia utánpótlásból pedig már a következő években szeretnének meghatározó játékosokkal ellátni a csapatot. 

Maga a sportstratégia 2025-ben kezdett formát ölteni, amikor a klub feljutott a Ligue 1-be. Az első év célja a stabilizálás volt, amit a csapat a 11. hellyel teljesített is. A vezérkar ekkor döntött úgy, hogy a következő lépcsőhöz új edző kell, és az idén nyáron szerződtette Liam Roseniort, aki bár megégett a Chelsea élén eltöltött majdnem négy hónapjában, egyelőre igazolja hírét, amely szerint bátran épít a fiatalabb és/vagy kevésbé ismert játékosokra. Irányításával a PFC három győzelemmel és két döntetlennel kezdte a bajnokságot, pedig már játszott a Lyonnal és a Marseille-jel is (igaz, utóbbi elég rossz passzban van). 

Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a szakember jelentős anyagi támogatást kapott a klubtól, amely története legnagyobb költekezésével rukkolt ki az átigazolási piacon. A Paris FC összesen 79 millió euróért igazolt játékosokat (az átlagéletkor nem érte el a huszonkét évet!), miközben nem egészen hétmillióért értékesített, azaz érezhetően szintet lépett, és stabil top tízes keretet épített ki. 

Mindez azonban csak a kezdet, mint az Bernard Arnault Reutersnek adott nyilatkozatából is kiderült: „Lépésről lépésre haladunk, de ha egyetlen álmomat válthatnám valóra, az lenne, hogy a Bajnokok Ligájában a Liverpoollal játsszunk. És talán le is győzzük.”

 

Legfrissebb hírek

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Tovább menetel a Paris FC és a Lyon, mindkét csapat veretlenül dobogós a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.19. 23:04

Öngóllal nyert a Monaco, újra élre állt

Francia labdarúgás
2026.09.18. 22:51

Alig kezdődött el az idény, a Lens máris megválik nyáron kinevezett edzőjétől – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.09.15. 14:27

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45

A kapusok remekeltek Brestben, szoros meccsen nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.13. 22:52

A Marseille legyőzésével élre állt a Rennes a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.11. 22:58