A tejipari mosónők bűne – zalai meztörténetek első kézből

Továbbra is látogatható a hévízi önkormányzat épületében (Hévíz, Kossuth Lajos utca 1.) az egyedülálló mezkiállítás, amelyen a falakra akasztott dresszek révén Zala vármegye összes, valaha futballozó településének csapata szerepel. A Bóbics László, Szabó Zoltán és Hegedüs Enikő munkáját dicsérő, Naszádos Péter polgármester és az önkormányzat közreműködésével megvalósult, Zalai mezbirodalom című tárlat tavaly májusban nyílt meg a Hátsó füves rendhagyó produkciójaként, rávilágítva a megyei labdarúgóélet sokszínűségére, gazdag hagyományára, a mezek anyagába, felirataiba kódolt helyi futball-legendárium érdekességeire. A kiállított darabokhoz kapcsolódó emberi történeteket, személyes emlékeket a közelmúltban – a jelen cikk alapjául szolgáló – videóösszeállításban dokumentáltuk, az élőszóban elhangzottakból közlünk itt szerkesztett, válogatott részleteket.

Nyúl László, a Zalaegerszegi Dózsa korábbi kapusa:

„A sors úgy hozta, hogy tizenhat évesen szerencsém volt, és a Z. Dózsa–Körmend szomszédvári rangadón egy sérülés folytán beállhattam a zalaegerszegi csapat kapujába. Olyan játékosok mögé, mint Prokics Károly, Mihalecz István, Vörös István, Brandl Ferenc – és akkor csak a védőket említettem. Bizony összeütődött a térdem, mikor felvonultunk a csapattal a pályára. A Dózsa-pályán akkor rendeteg ember verődött össze. Volt egy fából készült tribün, amely tudtommal még ma is áll, ott foglaltak helyet a díszvendégek. Nekem falusi emberként furcsa volt a hatalmas tömeg, addig csak tévében láttam ilyesmit. Gyökeret vertünk, jó csapataink voltak aztán, jött az NB III, NB II, utána viszont történt egy szomorú esemény. Volt az egyesületnek egy busza, amelyet kölcsönadtak egy nyugat-németországi kirándulásra. Itt következett be a szerencsétlenség. A kerékcserével vesződő gépkocsivezetőnek szerelés közben eltalálta medencecsontját az acélból készült feszítőbilincs, és több mint egy hónapig kórházi kezelésre szorult Németországban. Ez természetesen anyagi következményekkel járt. Amikor benyújtották a számlát a rendőrségnek mint a Z. Dózsa üzemeltetőjének, az itteni vezetőség elutasította az igényt, nem fizette ki. A patthelyzet pedig az egyesület feloszlásával járt. […] Jónéhányan voltunk egyszerre munkatársak a tejiparban és csapattársak a Dózsánál. Az üzem támogatója volt annyira sportbarát, hogy hozzájárult a Zalatej Egyesület megalakításához. Lent kezdtünk, a járásiban, végigjártuk a ranglétrát, ahogy kell. A Dózsa mezének több évtized után is sikerült megőrizni a színét, noha a börtönmosodában mosták őket. A tejiparnál viszont a cég mosónői foglalkoztak vele, az üzem jellegzetessége a fehér köpeny, a fehér munkaruha volt, és nem nagyon ügyeltek arra, hogy a színes mezekkel mi lesz az összemosás során. Nem csak a nap fakította meg a több évtizedes anyagot, az az évek során élénk lilából halvány fehéres-lila színűvé kopott.”

Szabó Zoltán, a Zalavár korábbi játékosa, a Hátsó füves futballmentő túra társszervezője:

„A Méry Pékség reklámjával nyomott mezt az 1996–1997-es szezonban viselte a zalavári csapat. Én akkor még ifista voltam. Vass Viktor, a falu futballéletének mozgatója, aki gyors lefolyású betegség után, sokunk fájdalmára a napokban elhunyt, decemberben még készült erre a beszélgetésre, és összefoglalta írásban az emlékeit. A feljegyzéséből idézek: „Indul az 1996–1997-es bajnokság. Az első négy meccs négy vereség. Erős a mezőny, nem akarunk kiesni a járási másodosztályba. Ekkor felvetődik Józsa Gyuri barátommal, a Méry Pékség akkori alkalmazottjával beszélgetve az ötlet, hogy bátyjával, Józsa Lászlóval próbálják meg a pékségtulajdonost, Méry Zoltánt rávenni arra, hogy álljon a csapat mögé, és segítsen a környékről már nem aktív játékosokat segítségként Zalavárra vinni.” 

Viktoré mellett lenne nekem is sztorim. Ebben az időszakban, az 1996–1997-es szezonban baráti társasággal arra gondoltunk, hogy milyen vagány lenne a zalavári csapat mezében menni bálba. Lenyúltuk hát az öltözőből, fotóval is tudom hitelesíteni, és elmentünk a zalaszentlászlói bálba négyen-öten. Felvettük a Méry-mezt, elég menőnek tűntünk, legalábbis mi annak éreztük magunkat.”

Naszádos Péter, Hévíz város polgármestere, a helyi csapat játékosa

„A hévízi klub nagy múltra tekint vissza, magam is itt futballoztam fiatalon. A Hévíz NB II-es bajnokcsapatában játszott 1999–2000-ben például Koplárovics Béla, de Buza Barnabás, a mostani sportkör elnöke is. Több nagy generációt láttam a hévízi pályán, az első rögtön édesapámé, aki gólkirály is volt a megyei első osztályban és akitől a futball szeretetét örököltem. Utána jött egy kilencvenes évekbeli nagy csapat, és aztán az a társaság, amely eljutott az NB I/B-ig. Jómagam maradtam az amatőr sportnál. Játszottam a Hévízben, a Keszthelyben és az Alsópáhokban is, ahol ma is igazolt játékos vagyok kicsit már öregfiúként. A polgármesterség mellett a játékra mostanában kevesebb idő jutott. Büszke voltam, amikor ezeket a mezeket felhúzhattam, hozzáteszem, a Hévíz öregfiúkban manapság is időről időre pályára lépek.”

Román Péter, a Becsehely korábbi játékosa, edzője:

„Az újkori becsehelyi csapat 1960-ban alakult egy futballt szerető körzeti orvosnak, dr. Hernicz Imrének köszönhetően. Ő sebészorvos volt Nagykanizsán és körorvosnak költözött ki Becsehelyre, az első aranykor hozzá köthető. Én 1972-be kerültem Becsehelyre egy búcsú alkalmával, falusi népünnepély volt, és annyira megragadott a társaság légköre, hogy ott maradtam, fél évig »hamissal« játszottam a csapatban. Utána kicselezték a honvédséget, mert egy honvédségi technikai vezetővel aláírattak egy üres papírt, és fölé gépelték a nevem mellé, hogy »leszerelt 1973 februárjában«, noha én csak októberében szereltem. Nem nézte azt akkor senki, egyedül az Egri Dózsa akarta beperelni Hernicz doktort, de könyörögtem a klubvezetőknek, hogy ne tegyék. Megígértem, hogy én leszerelés után maradok a Zalában, becsehelyi a feleségem, és testnevelő tanárként végül nyolc évet tényleg dolgoztam ott. Közben futballoztam, a serdülő csapat edzője voltam, később már a felnőtt csapat játékosedzője is. […] A Z. Építők 1978-ban egyesült a ZTE-vel, és ZTE IV. néven játszott tovább a megyei egyes bajnokságban. A Zalai Hírlap újság Pálya szélén... című beharangozójában írta, hogy népünnepély volt Becsehelyen, mert 1–0-ra megvertük a Z. Építők említett csapatát, és az első helyre kerültünk. Ami nagyon nagy szó volt, mert azért abban az időben még más színvonalú volt a megyei bajnokság.”

Aczél Ferenc, a Zalaapáti korábbi játékosa, edzője, elnöke 

„Emlékszem, Zalaapáti lakossága a Bocfölde elleni osztályozó mérkőzésen kilencven százalékban képviseltette magát, kiürült a falu. Sajnos abból az 1993-as csapatból hárman már nem élnek, de a nevüket visszük tovább. Zalaapátiban a férfi és a női lakosság egyaránt járt ki a meccsekre, volt biztos anyagi hátterünk a Royal Sped révén, Németh Ferenc biztosította. Először az NB III-ba kerültünk, majd az NB II-be, az első négyben voltunk, amikor fuzionált a csapat a Hévízzel. Akkor már Pusztai László volt az edző, nagyon jó együttest rakott össze.”

Czimondor Tamás, a Várvölgyi KSE elnöke:

„A várvölgyi futballcsapat 1971-ben alakult Törekvés SE néven. Az itt látható mezt idősebb Cserép Jenő, középpályás, a korszak meghatározó játékosa viselte, rengeteg gól és gólpassz fűződik a nevéhez. Jenőnek három fia van, mindhárom futballista lett. Cserép Jenő kapusposzton, középső fia, Róbert és a legkisebb, Dániel egyaránt középpályás poszton szerepel. A 13-as számú mez öröklődik a családban, Róbert és Dániel is gyakran játszott már benne, sőt már Róbert fia, Dávid is felhúzta.”

Bóbics László, a Nemzeti Sport tudósítója, a Hátsó füves futballmentő túra társszervezője:

„A nemesbükiek híresek voltak arról, hogy a falusi bálokban rendre nagy verekedéseket rendeztek. A sportban nagyon jó kapcsolatot ápoltunk velük mi, kustányiak. Meghívást kaptunk tőlük egy meccsre, traktorral mentünk. A két falut egy hegy választja el, a következő település már Hévíz. Mesés hely Nemesbük, jó emberekkel, akik nemcsak verekedni, de futballozni is tudtak. Az a meccs úgy kezdődött, hogy alig ment le az »éljen, éljen«, máris rúgtam két gólt, a labda a másodiknál beszorult a vinklibe. Nyertünk 5–2-re, de közben jött az eső, a traktor hazament, mi meg nyolcan-tízen ott maradtunk, élveztük a kocsmában a helyiek vendégszeretetét. Én nem nagyon iszom alkoholt, de akkor még talán én is fogyasztottam valamit. Hosszú volt az út hazafelé, mert akadt, aki menet közben négykézlábra került. A hegyen át vezető földúton nehéz volt haladni, néhányan egy ottani szőlőföld karóit szedték ki a földből, hogy segítsék az előrejutásukat. Megérkeztünk Kustányba, ahol aznap éppen bált rendeztek, és ahogy voltunk, sárosan be is kapcsolódtunk a mulatságba. Ünnepeltek minket a helyiek. Másnap már kevésbé, mert kiderült, hogy az egyik helyi szőlősgazda karóit húzgáltuk ki. A szálak hozzánk, futballistákhoz vezettek, úgyhogy kedden este rendkívüli összejövetel volt a hegyen. Szó se róla, tisztességgel meg is csináltuk Sági bácsinak a karózást.”

Egy csodálatos játékosnapló a fiók mélyéről

Ki tudja, hány kézzel írott, újságkivágásokkal, fényképekkel teleragasztott napló fekszik elfeledve régi játékosok fiókjaiban? A felbecsülhetetlen értékű futballtörténeti leletekből a Kárpát-medencét bejáró Hátsó füves-barangolások során mi magunk is találkoztunk jó néhánnyal, a püspökhatvani Czerovszki Mihály kincsesfüzetétől kezdve a ketesdi Czondi Árpád csodálatos erdélyi futballalbumán keresztül Zsifkovits László révfülöpi gyűjteményével bezárólag. A szebbnél szebb példákat még lehetne sorolni, ám ezek között is kuriózumnak hat Román Péter példás alapossággal vezetett, gyöngyösi, becsehelyi és lenti futballkalandoknak szentelt naplókötete. Az 1960-as években a Gyöngyösi Mezőgazdasági Technikum csapatából induló, a Heves megyei ifjúsági válogatottban is megforduló szerző a Zalai mezbirodalom című kiálítás hévízi helyszínén engedett betekintést a futballkincs lapjain őrzött történetekbe és fotóemlékekbe, a becsehelyi és a lenti labdarúgás múltjának emlékezetes részleteibe.

„Zalaszentgrót–Becsehely elmaradt. Óvás után (késői értesítés miatt) 3:0. Két pont Becsehely javára igazolva” – olvassuk 1977. szeptember 25-i dátummal a kézírásos bejegyzést, és érezzük, az idő távlatából jelentéktelennek tűnő epizódokat felnagyítja a személyes nézőpont. Még akkor is, ha az újság ólombetűi rögzítik őket, mint például az 1977. október 8-i nap dicsőségét: „Becsehelyi bravúr! Becsehely–Honvéd Thury SE 1–0. Nagykanizsa, Thury-pálya, 150 néző. A becsehelyiek folytatták eddigi kitűnő szereplésüket, fegyelmezett, lelkes játékkal arattak bravúros győzelmet a szétesően játszó honvédek ellen.” Három héttel később írta az újság a Becsehely Z. Építők elleni diadaláról: „Közel ezer labdarúgó-szurkoló részesítette nagy ünneplésben vasárnap délután kedvenceit, akik izgalmas, küzdelmes mérkőzésen legyőzték, s ezzel pontszámban beérték a listavezető Z. Építők csapatát. A becsehelyiek eddigi kimagasló szereplése vitathatatlanul az 1977–1978. évi megyei bajnokság legkellemesebb és egyben legnagyobb meglepetése.”

Kedves személyes emlékek… Megfakult csapatképek, baráti összekapaszkodások, régi mosolyok és egy közös kép Román Péterről feleségével és lányával a nagykanizsai pálya korlátjánál. Szubjektív bejegyzés a becsehelyi távozásról: „A 14 csapatos bajnokságban 8. helyen végeztünk. Teljesen szétesett a csapat… Aztán elbúcsúztam, 9 évi becsületes játék után lépni kellett!… Statisztika: 3 év járási I. osztály, 86/88 mérkőzés; 6 év megyei I. osztály, 162/172 mérkőzés. 9 év alatt Becsehely 260 bajnoki mérkőzést játszott, én 248 alkalommal léptem pályára!” 

Aztán következett sok színes élmény, hősies futballcsata Lentiben, a végén pedig, 1985-ben a Zalai Hírlap nagy interjúja a visszavonuló játékossal és testnevelő tanárral. Ebben a családi mintáról szólva sajátos gondolattársítással kapcsolta össze az ország és a térdszalagok sorsát: „A foci iránti szeretetemet apámtól örököltem, akinek szebben is alakulhatott volna a pályafutása, ha nem jön közbe a második világháború és korai térdsérülése.”

A megyei újság sportrovatából kivágott összeállításokat böngészve figyelemre méltó a lakonikus tömörség, amellyel a Zalai Hírlap egy-egy mérkőzés eseményeiről beszámol. Sportújságíró-iskolákban is mutogathatnák a megoldásokat – ki hinné, hogy lehetséges akár háromszavas (!) meccstudósítást is írni? 

„Zalaszentgróti Spartacus–Lenti TE 3–0. Biztos szentgróti győzelem.” 

„N. Volán-Dózsa–Z. Dózsa 2–1. A jobb helyzetkihasználás döntött.” 

„H. Bottyán SE–N. Volán-Dózsa 1–1. Ellentétes félidők – igazságos eredmény.” 

„Hévíz–Tófeji Kerámia 4–0. Minden tekintetben jobbak voltak a hévíziek.” 

És a kifejtős változat: „Honvéd Katona SE–Baki MEDOSZ 5–0. Amikor a ZTE edzőpálya porfelhőjében a labdát látni lehetett, akkor jobbára a piros mezes Honvéd-játékosok birtokában volt.”