Hátsó füves futballmentő túra: A határőrcsapat eposza
Hihetetlen kincs látott napvilágot a Hátsó füves futballmentő túra zalaegerszegi napján: egy hetven oldalas, 536 (!) versszakos házi eposz a Bp. Határőr Dózsa, illetve a Zalaegerszegi Dózsa csapatának 1954 és 1956 közötti éveiről. A lelet a Bóbics László kollégánk vezette visszaemlékezés során került elő, méltó felvezetés nyomán: az alkalomra újjávarázsolt Dózsa-pályán a három és fél évtized után összeálló Zalaegerszegi Dózsa és a Zalatej közös csapata a Zalai Főnix elleni mérkőzéssel idézte meg a régi időket.
Kiderült, Szirtesi László, a Bp. Határőr Dózsa és a Z. Dózsa egykori játékosa – akinek további sorsát nem ismerjük – 2006-ban eposzt írt a hároméves katonai szolgálat futballemlékeiről, személyes hangú dokumentumot kínálva a kor sporttörténeti kutatásaihoz. Az alábbiakban a több mint hetven évvel ezelőtti zalaegerszegi élmények verses krónikájából mutatunk be egy-egy szemelvényt, a füzetet őrző Horváth Ferenc egykori futballista, edző, sportelnök engedélyével.
Közös kocsmalátogatások
„A Nefelejcs presszót gyorsan megszerettük, / Bár nekünk tiltva volt, de mi bemehettünk, / Mert a városban már minket jól ismertek: / És kivételt tettek, mindig beengedtek. / Ha a havi zsoldunk és időnk engedte, / Szórakozni jöttünk ide szombat este, / Itt elfelejtettük gyorsan Budapestet: / A szigetet, Dunát, sok szép nyári estet. / Ebben a kis bárban naponta, és este, / Zongorista játszott, kedvünket kereste, / Halkan szólt a zene, és az ital fogyott: / A társaság néha dalolni is szokott. / A Nefelejcs presszó remek kis ékszer volt, / És ebben a bárban sok fiatal hódolt / Esténként Bacchusnak, Ámor szellemének: / Vagy egy jó kiadós, nagy semmittevésnek. / Mi a Nefelejcsben sok estét töltöttünk, / Igen sok-sok évet hagytunk már mögöttünk, / Nefelejcs eszpresszó nincs már ott a téren: / Helyén csipkeházak, modernek és szépek.”
Szegő parancsnok, a mecénás
„Említettem néha Szegő parancsnokot, / Ki végül is minket Egerszegre hozott. / Nem tudhattuk azt, mit vállalt fel értünk: / Nekünk evidens volt, a fociból éltünk. / Ő a kerületnek első parancsnoka, / A nyugati határ főnök-inspektora. / Kőszegtől Lentiig felel a határért: / Persze miértünk is, zöldsapkás bakákért. / Sok katona mozgott mindkét keze alatt, / Egy kevés ideje azért ránk is maradt. / Volt, hogy beöltözött, együtt játszott velünk: / Körülötte forgott katona-életünk. / Tudta, hogy egyedül nem megyünk semmire, / És fordítva fogunk ülni a bilire, / Ha nem tartja szemét és a kezét rajtunk: / Neki is lecke volt, / jól, vagy rosszul hajtunk. / A felelőséget ő vállalta értünk, / Mert tudta, hogy sokszor normákat is sértünk. / Mint fogadott Apánk gardírozott minket: / Ő tartotta mindig a lelki tréninget. / A sportot szerette, valaha bunyózott, / De később átváltott, a focihoz húzott. / Pesten a bélásban számtalanszor játszott: / Gyors volt, lendületes, és gólokat vágott. / Tudta és érezte, enbékettő nélkül / Vele ez a város soha ki nem békül. / Ha már elütöttük a város csapatát: / Nekünk kell átvenni az elsők aranyát.”
Gyuri bá’, a törzsszurkoló
„A törzs-szurkolókról eddig nem meséltem, / Eszembe jut nevük, vagy csak azt reméltem? / Egy arcél feltűnik a memóriámban: / Ő volt a szurkolók feje a Dózsában. / Egy igazi barát, Gyuri bá! Marai, / Száztizenöt kilós, hatalmas egy pali. / A régi főutcán volt a hentesüzlet: / Ő volt ott a főnök, nekünk minden ízlett. / A barátság egyből nem látszott meg rajta, / Ő ilyen ember volt, különlegesfajta. / És ha valakinek egy kicsit engedett: / Az a barátsággal valamit kezdhetett. / Számtalan esetben megnéztük a boltban, / Akkoriban nem volt sok áru a pultban. / Hússal, felvágottal ő sem bővelkedett: / Minket, azért mégis, mindig megetetett. / Ezt hogyan csinálta? Nekünk mindig jutott, / Volt neki egy trükkje, amit más nem tudott. / A mutatvány címe: játékosszeretet: / Ezért kaptunk kolbászt, és sonka-szeletet. / Vendéglátásunkat álcázva szervezte, / Mikor megjelentünk kezével jelezte, / Menjünk be csendesen hátra a raktárba: / Vár már a kisasszony, ott leszünk traktálva. / Tudott lelkesedni, de néha begurult, / Ha nem ment a játék, a labda nem gurult. / De minket nem szidott, ez tőle távol állt: / A vezetőkre morgott, de csöndben apellált. / Igazi jellem volt, széptevéstől mentes, / E felejthetetlen, szépemlékű hentes. / Hobbyja a csapat, szent és sérthetetlen: / Amit ő értünk tett, felbecsülhetetlen.”
Feljutás az NB II-be (1955)
„Elindultunk haza, persze reményekkel, / Nem voltunk tisztában más eredményekkel, / Bár az osztályozót veretlenül zártuk: / A híreket mégis izgatottan vártuk. / A nép is elindult, a vonatra szálltak, / Az állomásokon élénken hajráztak. / Azt is hangoztatták, tettetett haraggal: / Kanizsát elkapjuk, a jövő tavasszal. / Mire hazaértünk, a klubot megszállták / Akik otthon voltak, azok már hallották / A drót-közvetítést közvetlen Keszthelyről: / Szinte sugároztak a foci-örömtől. / Izmainkban lassan enged a fáradság, / Lábunkban izomláz, torkunkban szárazság. / László Sanyi hozza a szódás borokat: / Az edző félrenéz, most ő is borozgat. / Este, tíz óra lett, a rádió jelez, / Öt apró sípszóval pontos időt jegyez, / Utána hosszabban mondanak híreket: / Tíz óra húsz perckor pedig sporthíreket. / Egy ravatalozó lehet ilyen csendes, / A bemondó hangja minden zajtól mentes. / Az eredményeket tagolva elmondja: / És a góllövőket szintén felsorolja. / Visszatér ezután a helyezésekre, / A táblázatokon megszerzett helyekre. / Az önkívületbe szinte beleestünk: / A rádió ordít, hogy mi elsők lettünk! / Két év munkája most friss gyümölcsöt hozott, / Az eredmény minket egy kissé megfogott. / Az Öreg is szót kért: Vállaltam, megtettem, / Sajnos ennél többet, még én sem tehettem. / A jogos ünneplés éjfélig eltartott, / A Parancsnok felállt, nyitottuk az ajtót. / Külön szállásunk volt, a kislaktanyában: / A séta jól esett most az éjszakában. / Csendben hazamentünk, pihenőre tértünk: / Nem sokat aludtunk, a meccsről beszéltünk. / Volt egy kis rádiónk, Tárnok csavargatta: / A dzsessz a fiúkat álomba ringatta. / Ébredünk, nyújtózunk, híreket mondanak, / Megvárjuk a sportot, álmos a hangulat. / Mindenki a laza pózokat kereste: / Mást mond a rádió! Nem azt, amit este! / Egyik csapat óvott, és az most bejutott, / A Z. Dózsának így, második hely jutott. / Ezt a hírt azonnal, mi meg sem értettük: / Nem hiszem, hogy akkor magunkhoz térhettünk. / Aztán felocsúdtunk, ez valóság lehet? / Elvették, elcsalták a kiharcolt helyet? / A tegnapi álom mára szertefoszlott? / Torkunk összeszorult, minden összeomlott. / A város dühös lett, na még csak ez kellett: / El lehet kobozni a zöld asztal mellett, / Küzdelmes meccseken megszerzett helyezést? / Vagy lekenyerezték a futball-vezetést? / A megmozdulásnak volt is foganatja / A városi vezetés most nem halogatta / A vétónak jogát: így fenn észbe kaptak, / És a pályán elért sorrendre szavaztak. / Persze, ezidőben, ötvenötöt írtunk, / És az apparátust végül is lebírtuk. / Mert a népfelkelés igazságot hozott: / A Z. Dózsa immár, másodszor feljutott.”
Zalaegerszegi belviszály
„Ha visszagondolok a régmúlt időkre, / Akkor vezényeltek minket e vidékre / Mikor a város, csapatát szervezte: / És a feljutását biztosra tervezte. / A nosztalgia volt, mi mozgatta őket, / Visszasírták sokszor, a régi időket, / És a csapatot is, az egykori Zetét: / Nem felejtették el, a volt csapat mezét. / Régebben a Zete független csapat volt, / Ám a politika mindenbe beleszólt. / Civil szerveződést, törvény nem engedett: / Megszüntették ezért, ezt a sportegyesületet. / A város kitűnő csapatot szervezett, / Vasutas színekben bajnokot tervezett. / Nem voltak skótok anyagi javakban: / Mert jó erők voltak ebben a csapatban. / Azt ők sem gondolták, hogy érkezik egy csapat, / És mindent letarol, győzelmeket arat, / Ezért a bajnokság páros versenyt hozott: / A szurkolók között, klubharcot okozott. / Ma már értem őket, patrióták voltak, / Nekik csapat kellett, nem ellenünk szóltak. / Meg voltak győződve, ők nyerik a harcot: / Nem énekeljük ki, szájukból a sajtot. / De mi sem lazsáltunk, sok akadályt vettünk, / A bajnokság során, egy meccset vesztettünk. / Az ellenfelünknél kifogyott a szufla: / És az lett a bajnok, ki a több gólt rúgta. / A nyári rangadó döntött a versenyben, / Bár a bajnokságban vezettünk kenterben, / Nagyon felkészültünk, és a mérkőzésen: / Jól elvertük a port, a nagy Törekvésen.”
Szombat esti mulatságok
„Amikor lehetett, akkor lazítottunk, / Nem csak futballoztunk, volt mikor táncoltunk. / Zalaegerszegen, szombatonként este, / Az ifjúság krémje a táncot kedvelte. / A Bárány szálloda felső emeletén, / Egy zenekar játszott minden szombat estén, / A belépés akkor katonáknak tiltva: / De a dózsásoknak minden ajtó nyitva. / Együtt vigadhattunk a fiatalokkal, / Habár viselkednünk kellett a lányokkal. / Voltak fiatalok, akik párba jöttek, / Voltak szólisták is, azok is csörögtek. / A fiúknak száma valamivel több volt: / Ezért minden kislány szünet nélkül táncolt. / Nem szabad jampizni, ezt nem is engedték: / Az ilyen táncosnak a szűrét kitették. / A lányok ápoltak, kedvesek és szépek, / És jól öltözöttek a civil legények. / Mi, a kiskatonák egyformában vagyunk / Tányérsapka, amit ruhatárban hagyunk. / Nem vagyunk partiban a helyi srácokkal, / Viszonyunk is kényes ezért a lányokkal. / Mert tudták rólunk azt, hogy ha leszerelünk: / Megszűnik a lamúr és mi hazamegyünk. / A lekérés szabad, ezért szóhoz jutunk, / Ám folyton táncolni persze mi sem tudunk. / Mert közben a párok egymásra találnak: / Ha egyedül maradsz, vége van a bálnak. / Ritka volt a tartós, huzamos kapcsolat, / Bár erre is akadt, nem kevés cáfolat. / Közülünk is többen házasodtak oda: / A lányokat nézve nem olyan nagy csoda.”
Élet-halál küzdelem Nagykanizsával
„Valamikor régen Zala-vármegyében, / Kanizsa városa királyi levélben / A megye-vezetés jogát birtokolta: / A törökdúlásig, rendre, gyakorolta. / Zalaegerszeget nem bántja a török, / A városi rangja, azóta is örök, / Később Kanizsától a székhelyt átveszi: / A kortörténelem fókuszba emeli. / Mind a két városunk régi település, / A század derekán gyors a fellendülés. / A megye-terület gazdag kőolajban: / A városok súlya, megnő az iparban. / Fociban Kanizsa jobb volt Egerszegnél, / Egy szezonban vendég, a volt enbéegynél. / Ez a MAORT korszak, és egy erős gárda: / Pár nagy csapat akkor ezt Kanizsán bánta. / Ötvenhat tavaszán Zala-vármegyében / Két zalai csapat az enbékettőben. / A Z. Dózsa tavaly feljebb rugaszkodott: / A nyugati csoport velünk gazdagodott. / Feszültség villódzott a két város között, / Történelmi vita lehetett e mögött. / Tény, hogy az ellentét, a sportra is hatott: / A rivalizálás sok gondot okozott. / Mérkőzés Kanizsán, a hangulat feszült. / Két város, két csapat, ismét szembe került. / A meccset mi nyerjük, egetverő öröm: / De a diadalba vegyül egy kis üröm. / Aznap este páran, koporsót tákoltak. / Az éj leple alatt a pályán kiraktak, / Rajta felirattal, egy sértő mondattal: / Kanizsának vége, meghalt mai nappal.”
