Öt év után véget ér a Hátsó füves futballmentő túra
„Hétfő délután, csöng a telefon, Pisont István az. Újságolja, percekkel korábban adott nagy interjút a Kossuth Rádiónak, részletesen elmesélte a hallgatóknak hétvégi kalandját, érezhetően most is zsong még benne a hercegkúti futballcsoda két nappal korábbi élménye. Csak az bosszantja kissé – vált panaszosra a hangja –, hogy utólag jutott eszébe, a zempléni faluban meg kellett volna gyújtani ünnepélyesen egy gyertyát, jelezve, hogy Húsvét közeledtével a helyi futballban is beköszönt a világosság, fellobban a láng. A vallásos-misztikus mozzanat elmaradt, ám Sajó László író megalapozott észrevétele szerint Isten amúgy is a megyehármat nézi. Ahol pedig már olyan sincs, ott talán a Hátsó füves futballmentő túrát.”
És ha látja a magyar labdarúgás hátországának legeldugottabb szegleteit, azt is tudja, hogy a civil közösségi mozgalom a maga szerény dimenziójában olyan lett az évek során, mint Noé bárkája a falusi futball özönvízszerű pusztulása közepette. Csak éppen itt a vitorlák alatt kevesebb a zsiráf, a teve, a majom, és több a főnixmadár. Az özönvíz nem is annyira távoli hasonlat, hiszen kegyetlen esőben, metsző hidegben, egy hercegkúti délutánon kezdődött a nagy utazás 2022 április elején, a minden nehézséget felülíró zempléni tapasztalatról szólt az imént idézett riportrészlet. Pisont István pedig utóbb megnyugodhatott: hogy ha Hercegkúton el is maradt az ünnepélyes gyertyagyújtás, azóta sokszorosan pótolva lett, a kőröshegyi alkalommal együtt immár 75 állomáson lobbant fel a láng Szatmártól Zaláig, Veszprémtől Baranyáig, Békéstől Somogyig.
A képzeletbeli kis bárkán pedig igazgatja a köteleket számos „nagy futballból” ismert fedélzeti tiszt, önzetlen segítő is, köztük Pisont István és Telek András, akik a Hátsó füves futballmentő túra során mindhárom utazó Főnix-csapat, a Zempléni Főnix, a Zalai Főnix és a Szatmári Főnix mérkőzésein közreműködtek már.
A 75. állomás nem csak a kerek szám miatt kapott megkülönböztetett figyelmet, és nem is csupán azért, mert Kőröshegyen látványos Balaton-parti környezetben lehettünk tanúi – az ötcsapatos „Főnix-világkupa” keretében – a 17 éve feloszlott kőröshegyi és a 12 év szünet után a Somogy megyei IV. osztály küzdelmeire készülő kereki nagypályás együttes újjáéledésének.
A Főnix-csapatok immár harmadik évben megrendezett és helyi szereplőkkel bővített kupája az idén a találkozás örömteli élménye mellett arra is lehetőséget kínált, hogy méltó módon, az érintett kulcsszereplők többségének jelenlétében hangozzék el a bejelentés: a Hátsó füves futballmentő túra jelenlegi formájában az őszi programok után véget ér.
Éppen ezért érdemes ezen a ponton még egyszer visszatekinteni a Nemzeti Sportban nyomon kísért futballszociológiai kísérlet kezdeteire. A rendhagyó ötlet a sátoraljaújhelyi Hátsó füves-kiállításon, a Kazinczy Ferenc Múzeumban fogalmazódott meg, a Ringer István múzeumigazgatóval és Orosz Zsolt futballbloggerrel folytatott beszélgetések során. Az alaptapasztalatról sokszor írtunk már: Magyarországon 2000 óta eltűnt a nagypályás csapatok egyharmada, az indulási zónában, a zempléni vidéken pedig a 2006–2007-es megyei harmadosztályú bajnokság teljes mezőnye elsüllyedt, maradék nélkül, a tizennégy csapatból az elsőtől az utolsóig.
Adódott a gondolat, hogy alakuljon egy speciális futballtársaság, amely kihívja a „halott” csapatokat, játsszon velük meccset elhagyott pályájukon, egyúttal adjon módot az érintett falu kulturális és futballtörténeti értékeinek, emlékeinek feldolgozására és bemutatására. Így szólt öt éve a Nemzeti Sportban megjelent, első beharangozó: „Olyan csapat van születőben, amilyet még nem látott a magyar futballtörténelem. A Zempléni Főnix tavasszal kibontja szárnyait, útra kel, hogy életet vigyen a csodálatos zempléni vidék parlagon heverő futballpályáira. Ellenfelei papíron már nem létező csapatok lesznek, falusi együttesek, amelyek hagyományaikat, gazdag történelmüket, a hozzájuk fűződő ezer élményt tekintve persze nagyon is élnek a helybeliek emlékezetében. Egy mérkőzés erejéig újra összeáll a futballközösség, megelevenedik a régi futballünnepek hangulata, a napsütéses délutánoké, amikor gyermekek, asszonyok, férfiak közös lelkesedéssel gyűltek a pálya köré, hogy együtt éljék át a varázslatot, vagy mondják a végén bosszúsan: »Nem baj, majd a jövő héten…«”
Megvolt a veszélye annak, hogy a szervezők egyedül maradnak bizakodásukkal, de a sok-sokezer résztvevő baráti találkozásokban, felszabadult játékban, nevetésekben, örömkönnyekben, gyermeki mosolyokban megmutatkozó, számokkal nem kimutatható visszajelzése alapján megérte a kockázat. A Főnix-példa nyomán tüzet fogott Zala is, Szabó Zoltán ismeretlenül megkérdezte a program szervezőit, mit szólnának hozzá, ha a zempléni mintára megalakulna a Zalai Főnix is. A folytatást ismerjük: a Zalavárról indult, kezdetben Újra a pályán néven futó kezdeményezés a következő évtől már a Hátsó füves futballmentő túra részeként, Szabó Zoltánnal, Hegedüs Enikővel és Bóbics Lászlóval gyújtotta és gyújtja újra a falusi futball kihunyt tüzeit.
A töretlen elszántság a számos emlékezetes futballmentő alkalom mellett hozott egyebet is: előbb egy talán Európában is egyedülálló regionális mezkiállítást a zalai dresszekből – megtekinthető a hévízi önkormányzatban –, majd Petes Szabolcs szorgalmas gyűjtésének is köszönhetően ennek somogyi változatát, a 116 darabos Somogyi mezbirodalom című kollekciót, amelyet egyelőre egy napra csodálhattak meg Kőröshegyen.
Tukacs Lászlóval és a szatmári sporttársakkal a Hátsó füves országjáró riportsorozat hozadékaként lassan tíz éve épül a barátság, amelynek szinte magától értetődő lépése volt, hogy a környék közösségi életének szolgálatában ők is csatlakoztak a Hátsó füves futballmentő túrához. Az említett tanító-sportszervező, túristvándi csapatvezető, Tukacs László, valamint Lakatos Ernő és Lázár Róbert szervezésében évek óta működik a Szatmári Főnix, amely a települések labdarúgása mellett a társadalmi kapcsolatok építésére is nagy gondot fordít: a szatmári vidéken volt már meccs református lelkészek, görögkatolikus papok ellen, de sor került az idén cigány–rendőr összecsapásra is. A társadalmi falak ignorálása, a különbözőségek tiszteletben tartása, a nyitott és befogadó szellem összhangban állt a Hátsó füves projektben kezdettől következetesen képviselt politikamentes légkörrel.
A helyi csapatok közötti rendhagyó mérkőzéseket is maga mögött hagyó misszió életben tartói a Főnix-játékosok, akik jó szívvel járják az országot, hogy segítsetek életre kelteni a megszűnt futballegyütteseket. Jelentős részben az ő érdemük az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) kiérdemelt elismerés (Az év társadalmi kezdeményezése, ezüst fokozat), valamint az Év Sportolója Gálán átvett Az Év Szabadidős Sportrendezvénye-díj is. Társadalmi partnerként tárgyfelajánlásokkal segíti a kezdeményezést a Magyar Labdarúgó-szövetség, helyben készült emlékplakettekkel a sátoraljaújhelyi börtön, és ha nem is sokan, de akadtak az idők során alkalmi támogatók is.
Ezzel együtt kár lenne tagadni, hogy a szervezésben, megjelenésben, szellemi téren vállalt magas igényekkel párhuzamosan a pénzügyi tervezhetőség az évek során inkább csak elképzelés maradt, vagy lehet úgy is mondani, a tevékenység hitelesen képviseli a mezítlábas eszmét, az önkéntes lelkület minden spontaneitásával, esendőségével.
A Hátsó füves futballmentő túra célja nem a statisztikák javítása, hanem a falusi közösségek erősítése, a hagyományok ápolása, a nemzedékek közötti hidak építése. Ezért a törekvések eredményességi fokmérői is az említett emberi tényezők, kevésbé az adatokkal mérhető fejlemények.
Ezzel együtt örömteli, hogy a Hátsó füves futballmentő túrán szereplő települések közül immár hat helyen – Sárhidán, Drávaszabolcsban, Rozsályon, Tolcsván, Geszten és Kerekiben – újra benevezett MLSZ-bajnokságba a nagypályás csapat. Kőröshegyen is érzékelhetően mozgásba jött a futballélet, valós remény mutatkozik arra, hogy Kiss Balázs vezetésével újra megerősödik és rendszeres játéklehetőséget talál a helyi labdarúgó-társaság.
És végül a folytatásról. Tavaly júliusban, a Nagyrozvágyon rendezett Főnix-találkozón őszinte és alapos háttérbeszélgetés zajlott a Hátsó füves futballmentő túra szervezői körében arról, hogy meddig lehet ilyen intenzitással folytatni, mire elegendők az önkéntes kezdeményezés emberi energiatartalékai. Akkor az illetékesek úgy döntöttek, legyen még egy év, mennek tovább, amíg viszi őket a lendület. Időközben azonban egyre több jel mutatott arra, hogy ez a lendület fogytán, a kezdeti frissesség, kirobbanó erő nem tart örökké.
És ez érthető is: amíg eleinte az újdonság varázsa, a különös küldetés érdekessége természetes ösztönzést jelentett, az évek során a program rutinná válhat azoknak, akik benne vannak, arról nem is beszélve, hogy a hétköznapi élet vagy éppen konkrétan a futballélet egyéb kihívásai is emésztik az erőket.
Nem lenne helyes megvárni, míg kötelező feladattá válik a nemes ügy szolgálata, ezért a szervezőtársak arra jutottak, ideje a Hátsó füves futballmentő túra programsorozatot ebben a formában a nyári-őszi állomások után, az idén novemberben lezárni (az aktivista eseménysortól függetlenül a 2015-ben kezdett, szerteágazó Hátsó füves-projekt természetesen él tovább).
Ugyanakkor egyet kell érteni Bóbics László társszervezővel, a Nemzeti Sport zalai tudósítójával, aki már tavaly is hangoztatta, hogy a személyes nehézségek, a családi hétvégék sorát felemésztő utazások, a kívülállóknak láthatatlan szervezőmunka gyakran embert próbáló feladatai mellett muszáj szem előtt tartani, hogy ez a program azokért van, akik helyben kedvet, örömet, ösztönzést meríthetnek belőle.
Nem lenne üdvös véget vetni valaminek, ami jó, ami így vagy úgy folytatható lehetne. Éppen ezért a Hátsó füves futballmentő túra ötéves története úgy zárul keretbe, hogy a Főnix-csapatok tovább működnek, az őket életre hívó program kötöttségei nélkül is folytathatják választott útjukat: a Szatmári Főnix a társadalmi futballbarátságok további építésével, a Zempléni Főnix a megszűnt falusi csapatoknak szervezett zempléni nagypályás Hátsó füves-kupa mezőnyében, a Zalai Főnix pedig az Újra a pályán eredeti szellemiségét ápolva segíthet életben tartani a reményt.
A Hátsó füves futballmentő túra eddigi története, fotódokumentációja jelenleg a Hátsó füves-kiállítás tematikus falán látható Veszprémben, a Laczkó Dezső Múzeumban, azonban elhatározott szándék, hogy az öt évnek, a számos felejthetetlen pillanatnak, tízezrek szép élményének maradjon kézbe vehető lenyomata is. A tervezett többszerzős „közösségi könyvben” szerepelne mind a 75 eddigi és a további öt idei állomás, fényképekkel, személyes reflexiókkal, emlékekkel, remélhetőleg ösztönzést adva mindenkinek, aki majd a kötetet lapozgatva átérzi a különleges programsorozat lelkületét, a falusi labdarúgás közösségerősítő, identitásőrző szerepét.
A Mérgespaprika-díj is a szatmáriaké
A Szatmári Főnix nyerte meg a 3. Főnix-világkupát, a Hátsó füves futballmentő túra projektcsapatainak nagypályás versengését, amelyhez az idén házigazdaként Kőröshegy és a szomszédos falu, Kereki csapata is csatlakozott.
A körmérkőzéses rendszerben szervezett, egynapos tornán két jeles válogatott labdarúgó is játszott, a Zempléni Főnixet erősítette Pisont István, míg Telek András a Zalai Főnix, a Zempléni Főnix és a Szatmári Főnix színeiben egyaránt pályára lépett.
A kupa legvehemensebb résztvevőjének megszavazott Mérgespaprika-díjat Tukacs László, a szatmáriak játékos-edzője érdemelte ki.
Az eseményt Kiss Balázs és a Kőröshegyért Egyesület készítette elő, a július eleji programot gazdagította a Szabó Zoltán és Petes Szabolcs gyűjtéseként megvalósult „csipeszes” somogyi mezkiállítás, valamint a sajátos sátortárlat, amely Kereki településének labdarúgómúltját mutatta be csapatképek, futballtárgyak, újságcikkek segítségével. A Hátsó füves futballmentő túra augusztus 20-án, Dióskálon folytatódik a Zalai Főnix részvételével.
