Hátsó füves: a gróf csapata feltámad – kastélykerti pályák történetei

Csipkerózsika-álmát alussza a tarhosi Wenckheim-kastély, a XIX. században épült palota előkelő lépcsősorain kúszik fel a növényzet, az elegáns zenepavilon homlokzatáról mállik a vakolat, a főúri kert huszonhárom hektáros arborétumában szabadon burjánzanak a díszfák. A parkban feküdt valamikor a gróf csapatának futballpályája, és a gróf csapata megfogalmazást szó szerint kell érteni: bármily hihetetlen, a Békés megyei falucska első együttesét az uradalmi cselédekből, a kiszolgáló személyzet tagjaiból maga gróf Wenckheim György verbuválta az 1930-as évek elején, sőt, maga is lelkes játékosa volt a kastélykerti pázsiton játszó társaságnak. 

Környezete elvárásaival olykor szembeszegülő, bohém alkatú fiatalemberként őrzi az emlékezet a sportos főúr alakját; egyetemi államvizsgáját könnyedén elbliccelte egy siófoki koronglövőverseny kedvéért, a családnak muszáj volt hozzászoknia rendszeres céllövőgyakorlásaihoz és tűrnie olthatatlan futballszenvedélyét is. Édesapja, Wenckheim László ebben a tekintetben haladó álláspontot képviselt, olyannyira, hogy személyesen elvállalta a Tarhos Sport Club díszelnöki tisztségét is.

Gróf Festetics Sándor játszott középcsatárt

Fénykép is fennmaradt a feudális és népi elemeket ötvöző csapatról, az 1934-es fotográfián a tizenéves báró osztott mintás sportdresszben feszít a hátsó sor közepén. A Körösvidék napilap 1938-ban így mutatta be az uradalmi futballkört:

„A játékosok a legkülönbözőbb társadalmi osztályból kerültek ki s mégis olyan bajtársi egyetértés fűzi őket össze, mely például szolgálhat más csapatok számára is. Íme a Tarhos SC játékosainak névsora: Csapó Gábor kertész, Baji Gergely munkásfelügyelő, Baukó Lajos kőműves, Sulyok Flórián kötélverő, Zahorán Pál kertész, Zahorán András vadőr, Pocsay Lajos gyakornok, Bartyik József segédtiszt, Bartalus Antal raktárnok, Hoffmann Gyula szeszgyári gyakornok, Kozma Mihály lovász, Konyor Pál kovács, Bezzegh Pál pék, Bezzegh Károly pék, Békési Imre csikós, Susánszky János motorházi fűtő, Wenckheim György gróf joghallgató.”  

Az arisztokrácia képviselői ritkán ereszkedtek a labdát kergető egyszerű nép közé, hasonlóan lelkes vidéki futballista-előkelőséget mindössze egyet ismerünk a XX. századi történelemből: Festetics Sándor grófot, a Dégi Torna Egylet centercsatárát, aki dégi kastélyparkja ligetes rétjén 1927-ben alagcsövezett futballpályát épített ki saját vezényletével vitézkedő együttesének. A témának szentelt 2017-es cikkünkben említettük a dégi grófi futballcsapat Ferencváros elleni mérkőzéseinek emlékeit, így a lefújás után rendezett rituális tizenegyesrúgó-versenyét, amelyet a tisztelettudó kapusok és a rivális Fradi-játékosok udvarias összekacsintása nyomán véletlenül rendre a kegyelmes úr nyert meg. A nemesi sarj elegyedése a mezei labdarúgókkal így is szimbolikus áttörésnek hatott, ahogyan a Sporthírlap korabeli cikke is érzékeltette: „Szinte a legenda körébe vág ez a dolog, de mert igaz valóság, nem lehet, hogy ki ne emeljük a napi újság efemer életű hírei közül és ide ne állítsuk a sportközönség elé diadaljelvényéül a futball hódító erejének. Valamikor, nem is olyan régen, amikor még a kasztrendszer uralkodott, amikor még a nemesi kiváltságok alsóbb rendű lénnyé degradálták a pórt, amikor születés és rang egész világgal választotta el az embert az embertől, vajon ki gondolta volna, hogy a sport lesz az a csodálatos erő, amely elhozza az igazi demokráciát.”  

Egy falu ereje, közösségi energiája, küzdőképessége megmutatkozik a helyi futballélet jelzéseiben. A Békés megyei faluban, a hétszáz lelkes Tarhoson megtapasztaltuk a tétel igazságát: a település a demográfiai, munkaerőpiaci, gazdasági nehézségekkel dacolva építi a jövőt, a helyi általános iskola – ahová 2022-ben csupán 17 diák járt – ma egyházi támogatásból teljesen megújulva, korszerű körülmények között, a környék mintaintézményeként 92 tanulóval működik. Tágas, modern tornacsarnok és új sportpálya is szolgálja a gyerekek épülését. A szabadtéri helyszínen rendezték meg a – 2016–2017-es idényben 13 résztvevővel futó – kis lélekszámú települések kispályás bajnoksága aktuális fordulóját, Darvas, Körösújfalu és a nap későbbi győztese, Tarhos részvételével. A megszűnt nagypályás csapatok sorozatát évek óta elhivatottan igazgatja az egykori Békéscsabai Előre-kapus, a 83. évében is fáradhatatlan Tóth Márton, aki tavaly Geszten a Hátsó füves futballmentő túra társszervezőjeként segítette elő az ottani emlékezetes eseményt (azóta a geszti csapat újra összeállt, és benevezett az MLSZ-bajnokságba). Mint elmondta, célja, hogy „ezt a gyönyörű játékot” valahogy segítsen életben tartani a kis falvakban. A Hajdú-Bihar megyéből „átjátszó” Darvas polgármestere, a kapusként is aktív Takács Attila hozzátette, a futball nemcsak a férfiakat hozza össze, ilyenkor kisereglenek a pályához a nők, gyerekek is, hiszen „így lehet elérni, hogy legyen közösség”. Bőtsch János egykori tarhosi labdarúgó is bekapcsolódott a beszélgetésbe, mezőberényi gyermekkori emlékével gazdagítva a magyar futballfolklórt: Zakariás József, az Aranycsapat 47 évesen, 1971-ben elhunyt fedezete az 1960-as években három napig náluk szállt meg, és a család azóta is emlegeti, hogy egyszer rajtakapták, amint a spájzban megbújva a hideg krumplilevest kanalazza.

Osztályharc bontakozott ki a kastélykerti pályán is...

Az igazi demokrácia fogalma persze igencsak viszonylagos, értelmezése aktuális politikai szólamoktól, ideológiai trendektől is függ, az elvi vitáknak pedig a futballban mindig ideális terepet kínáltak az úri paloták parkjai. A kastélykerti futballpályák történetével és társadalmi kódokat hordozó jelenségével a Hátsó füves országjáró sorozatban többször foglalkoztunk már, az érintett sportterek ugyanis a múlt század közgondolkodásának változásairól is sokat elárultak. Ritkán fordult elő, hogy a gróf maga tárta ki díszes nagykapuját a futballisták előtt, a legtöbb esetben – és itt minimum helyszínek tucatjairól beszélhetünk – a második világháború után megüresedett kastélyok kertjében, az osztályharc hevében ellehetetlenült régi urak egykori magánbirtokán épült ki a községi csapat egyszerű sportpályája. A politikai üzenetet nem volt nehéz megfejteni a kiépülő kommunizmus éveiben: a nép meghódította az addig a fényes előkelőségek által kisajátított területet, és piszkos bőrlabdájával funkciót teremtett a szépen elterülő uradalmi réteknek. 

Mintapéldája a nagy fordulatnak az, ami egy másik Békés megyei Wenckheim-birtokon, az Ybl Miklós-tervezte, ma is látogatható neoreneszánsz-eklektikus kastélyáról híres Szabadkígyóson történt. A grófi família Wenckheim József vezetésével 1944 augusztusában Bécsbe, majd Németországba menekült, a környékbeli diákok, tanyasi fiatalok pedig csakhamar birtokba vették a kialakított új sportpályát. Idézzük a Viharsarok Népe beszámolóját az 1955-ös sportnapról: „Szabadkígyós, május 8., vasárnap. Gyönyörű napsütéses májusi nap. A sportpálya a volt Wenckheim-féle kastély parkjában van.

Visszagondoltam. Tíz év előtt a kastély bejárata előtti táblán ez állott: »A kastély területére idegeneknek belépni tilos.« Ma a kastély Mezőgazdasági Technikum, ahol a dolgozók fiai tanulnak. A parkot a falu gyermekei nem a dróton és bokrokon át kukucskálva ismerik meg, hanem vasárnaponként szüleikkel elsétálgatnak a gondozott utakon.”  

A régi cselédházban húzták magukra a dresszt a fiúk

A magyar történelem nagy társadalmi derbijét az ország számos uradalmi terepén megvívták már, odavágó, visszavágó, odavágó, visszavágó, és a csata újra és újra ismétlődött. Ritkán végződött békés kimenetellel, a felek megértő kiegyezésével, de ilyenre is akadt azért példa. Fehérvárcsurgón a Hátsó füves országjáró sorozat 2015-ös riportjában mutattuk be a különleges történetet. A második világháború után az állam elvette a Károlyi család kastélyát, és előbb a görög polgárháborúból menekített gyerekeket szállásolt el az épületben, 1955-től 1979-ig pedig nevelőotthont működtetett benne. Az állami gondozott fiatalok gyakran mérkőztek meg más intézetisekkel, a kastély pincéjéből előkerült kép őrzi az alkalmi csapat emlékét. A parkban a futballpálya kezdetleges formájában már 1949-től megvolt, felújítva, elegyengetve és kibővítve 1967 után szolgált évtizedekig a helyi egyesület otthonául. 

Az 1946-ban Budapesten született, Párizsban nevelkedett Károlyi György 1984-ben látta először ősei kastélyát, és a rendszerváltás után kilencvenkilenc évre szóló vagyonkezelési szerződést kötött a magyar állammal, ez alapján vette birtokba, és alakította ki feleségével, Angelicával együttműködve a mai arculatát. Magyarország korábbi párizsi nagykövete nem kívánta kihúzni a talajt a helyi csapat lába alól, a teljes körű parkfelújítási terv keretében megszüntette ugyan a régi sportteret, de gondoskodott új pályahelyszínről. A kastély gazdasági épületei mögött kijelölt területen tízegynéhány éve még az egykori tsz-gépállomás lepusztult épületei álltak, jó ideje azonban már ott játssza hazai mérkőzéseit a Fejér megyei II. osztályú fehérvárcsurgói csapat. 

A „visszaparkosítás” más példái közül megemlíthetjük a nyírségi Mándok esetét. A településen a történelmi Forgách-kastély elegáns szállodaként működik (a honlap szerint a kétágyas elnöki lakosztály reggelivel 149 900 forint éjszakánként), a sokáig a kúria kertjében elterülő futballpályának immár nyoma sincsen, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei I. osztályban szereplő csapat a 2010-ben átadott új sportkomplexumban vívja bajnokijait. A Hátsó füves 2017-es biciklis országjárása során Mándok mellett érintettük az anarcsi Czóbel-kúria parkjában fekvő pályát, de Bodnár Tibor kollégánk útmutatása szerint szóba kerültek akkor más kelet-magyarországi helyszínek is: Tuzséron a Lónyay, Papon a Horváth, Kállósemjénben a Kállay, Tiszadobon az Andrássy, Leveleken a Molnár, Vaján és Berkeszen a Vay, Székelyen az Orosz, Demecseren az Elek, Sényőn a Bodor család egykori rezidenciája mellé került a sporttelep.

Visszatérve a tarhosi Wenckheim-kastély árnyékában vívott mérkőzésekhez: mint néhány más helyen, idővel itt is kiköltözött a futball a régi nemesi parkon kívülre, amelyre magyarázattal szolgálnak a településtörténeti könyvben olvasott részletek. Az egy időben Vizesfási MEDOSZ Sportkör néven szereplő csapat igencsak mostoha körülmények között élte világháború utáni évtizedeit, öltöző gyanánt volt cselédlakásokat, a növényvédelmi telepet vagy a szeszgyár melletti kiszolgálóépületet használta. Az utolsó harminc évét már az 1983-ban átadott falusi pályán élte meg a tarhosi nagypályás labdarúgás (a Békés megyei II. osztályban 2005-ben nyert aranyérem volt a csúcs), ám mint az ezredforduló óta az ország csapatainak egyharmadánál, 2013-ban itt is bedobták a törülközőt. A történet ezen a ponton szomorúan véget is érne, ha nem fog össze a falu futballtársasága, és nem nevez be néhány éve a megszűnt csapatoknak szervezett kispályás kupasorozatba. Meccseit a régi kastélykerti játéktérből leszűkített kispályán vívta, egészen idén őszig, amikor átköltözött a felújított iskola vadonatúj rekortán sportplaccára. És itt jön a csattanó: miközben a pályán a Tarhos–Körösújfalu meccs zajlott, Kürti Sándor polgármester megsúgta, hogy nagy tervet szövögetnek. Ha minden a szándékaik szerint alakul, folytatják a gróf félbehagyott futballörökségét, és Bélmegyerrel közösen újjászervezik a tizenhárom éve megszűnt tarhosi nagypályás csapatot. 
Hogy ez a nehezítő tényezőket ismerve miként lehetséges? 

Ahogy a Wenckheim família nemesi mottója mondja: „Integritate et industria”, azaz „Tisztességgel és szorgalommal”.

 (A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. november 7-i lapszámában jelent meg.)

Hátsó füves-oldal

Hátsó füves Facebook

Támogatói akció a Hátsó füves futballmentő túra könyvéért