Égés a jégen

Vágólapra másolva!
2004.04.08. 22:55
Címkék
A jégkészítő gép feltalálása óta nem sok példa volt arra, hogy hokimérkőzés elmaradjon. Nem nálunk persze, hanem Svájcban.
Az évkönyvek szerint ilyen malőr utoljára egy 1981-es bajnokin fordult elő, amikor a középkörben egy befoltozhatatlan méretű lyuk tátongott. Most, 23 esztendő után ismétlődött meg az eset, ráadásul egy olyan válogatott mérkőzésen, amely három év óta először vonzott telt házat. A wallisi sportcsarnokban 4500 néző várta a hazaiak mérkőzését a többszörös világbajnok Svédország ellen (természetes, hogy egy ilyen príma esemény Svájcban is tömegeket mozgat meg), s bár volt jég, a mérkőzést mégsem lehetett lejátszani. A külön erre a mérkőzésre a pályán elhelyezett reklámokra ugyanis nem kellő vastagságban fagyasztották rá a jeget, ami komoly sérülésveszélyt jelentett volna. Egy órán keresztül próbálták a szervezők a bajt orvosolni, de mindhiába, így végül kénytelenek voltak elnézést kérni a szurkolóktól, s mindenkinek visszafizetni a jegy árát. A drukkerek így jobb híján meccs nélkül mehettek haza. Erre a szituációra még Svájcban is azt mondják: égés.
Legfrissebb hírek

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
23 perce

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
25 perce

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
43 perce

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
1 órája

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
1 órája

NBA: a Chicago jött ki győztesen az idény eddigi legnagyobb pontzuhatagából

Amerikai sportok
1 órája

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
1 órája

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik