Előnyben a Calgary

K. J.K. J.
2004.05.10. 20:40
Címkék
A San Jose onnan lőtt kapura, ahonnan csak tudott, védői több mint 70 percig eltüntették a jégről Jarome Iginlát, a vendég Calgary fővezérét (az olimpiai bajnok hokis egyetlen lövést sem jegyzett a rendes játékidőben) , de mivel ő tényleg zseniális hokis, így is döntően befolyásolta a nyugati finálé első mérkőzésének végkimenetelét.
Az NSO ajánlja:

NHL-összeállítás
Az NSO ajánlja:

NHL-összeállítás
A hirtelen halál 19. percében nagyszerű ütemben passzolt a kék vonal mögül besurranó, a rájátszásban eleddig eredménytelen hátvéd, Steve Montador elé, aki a korongot a legjobb pillanatban megütve bevágta a hosszabbításra "szakosodott" Flames győztes találatát (4–3), elorozva ezzel a Sharkstól a pályaelőnyt.
Ô fejezte be tehát a munkát, de természetesen nem csupán őt ünnepelték, hanem Miikka Kiprusoffot, a remek finn kapust is, aki saját bevallása szerint életében nem szerepelt ilyen megterhelő mérkőzésen. Becsületére legyen mondva, bírta a kiképzést – ha már egykori csapata ellen kénytelen védeni.
"Fura érzés volt itt ellenfélként játszani, igaz, egyáltalán nem esett nehezemre" – vigyorgott a társaihoz hasonlóan a playoff rajtja óta nem borotválkozó hálóőr, aki nem mellesleg csaknem 170 perc után kapott ismét gólt. (Az előző körben egymás után két shutoutot regisztrálva búcsúztatta a Detroitot.)
Ron Wilson, a vesztes San Jose edzője főleg amiatt csalódott, hogy tanítványai rengeteg helyzetet elpuskáztak, jóllehet biztos abban: nem lesz ez mindig így. "Ötvenkétszer lőttünk kapura, holott legalább hatvankétszer kellett volna. Sebaj, legközelebb, sőt azután is ilyen intenzitással játszunk majd, és be fogjuk lőni a helyzeteinket" – rendezte gyorsan a sorokat Wilson. Majd meglátjuk. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
16 perce

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
34 perce

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
5 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
8 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
8 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
8 órája