Lángokban a Sharks

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2004.05.12. 21:10
Címkék
Két éve a Carolina, tavaly az Anaheim döbbentette meg a hokivilágot azáltal, hogy tulajdonképpen esélytelen csapatként egészen a Stanley-kupa-döntőig masírozott, és úgy fest, az idén is van egy "papírforma-romboló" társaság: a Calgary.
A playoffba nyolc év után bejutó, a nagydöntő közelébe a klub eddigi egyetlen bajnoki címe (1989) óta nem kerülő Flames aperitifként a hetedik meccsen verte ki a Vancouvert (idegenben), utána 4–2-vel búcsúztatta a félelmetes – nem mellékesen alapszakaszgyőztes – Detroitot, és bár most még csak félúton jár az újabb csoda felé, a 2–0-s előny elég megnyugtatónak tetszik a San Jose ellen. Pláne, hogy a "lángok" idegenben húzták be ezt a két győzelmet!
Az első derbihez képest (hoszszabbítás után nyert a Calgary 4–3-ra) relatíve sima volt a második csata, hogy mást ne mondjunk, Marcus Nilson révén már a 20. másodpercben megszerezte a vezetést a Flames, jóllehet a korong útközben Scott Hannan lábán, majd Jason Marshall korcsolyáján is megpattant. Shean Donovan bámulatos szólója végén kettőre növelte az előnyt (ez volt a vendégek harmadik kapura lövése…), majd miután szépített a Sharks, a harmadik harmadban 44 másodperc különbséggel érkező Ville Nieminen-, illetve Jarome Iginla-gól mindent eldöntött.
Talán a továbbjutást is…

NHL, rájátszás, 31. játéknap
Főcsoportdöntő. Nyugat, 2. mérkőzés
San Jose Sharks–Calgary Flames 1–4
(0–2, 1–0, 0–2). Gólszerző: McCauley (26.), ill. Nilson (1.), Donovan (11.), Nieminen (53.), Iginla (54.). Kapusok: Nabokov 16 védés/20 lövés, ill. Kiprusoff 17/18

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Calgary javára.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
15 perce

Vitályos Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
15 perce

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
40 perce

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
41 perce

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
52 perce

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
1 órája

A Napoli harmadszor nyerte meg az olasz Szuperkupát

Olasz labdarúgás
1 órája

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik