Hoki-vb: büntetőkkel jutott tovább Csehország

Vágólapra másolva!
2005.05.12. 19:08
Címkék
A 60. jégkorong-világbajnokságon a négy közé jutásért vívott második mérkőzésen az 1999 és 2001 között háromszor világbajnoki címet szerző cseh válogatott és az Egyesült Államok csatája büntetőlövések után dőlt el.

Az első két harmadban az amerikaiak egy-egy gólt ütöttek, és úgy tűnt, szervezett játékukkal felülmúlhatják a szokásos, kombinatív játékukat ezúttal kibontakoztatni nem tudó cseheket, ám a záró játékrészben az európai gárda két hátvédje révén is betalált, így a hosszabbításra maradt a döntés.

A tíz perces, négy a négy elleni ráadás első részében Csehországnak volt több lehetősége, a kapuvasat is eltalálták, utána azonban az amerikaiak is veszélyeztettek. A végén az amerikaiak Zidlicky kiállítása miatt fél percig embrelőnyben is voltak, de nem találtak kapubam így megismétlődött a tavalyi forgatókönyv: a két válogatott között ismét büntetők döntöttek a negyeddöntőben.

A 2004-es vb-n csak az amerikai Andy Roach talált be a büntetőpárbajban, most azonban ő hagyta ki a sorsdöntő, utolsó lövést. A csehektől is mindössze Martin Rucinsky volt eredményes, de ezzel az egy góllal az európai válogatott tovább is jutott.

Csehország-Egyesült Államok 2-2 (0-1, 0-1, 2-0, 0-0)
Gólszerzők: Zidlicky, Spacek ill. Modano, Parrish

Az NSO ajánlja:

60. világbajnokság, Ausztria, 2005, órarend
Negyeddöntők, helyosztók - órarend
Jegyárak

Jégkorong-lexikon

A világbajnokság hivatalos honlapja

A világbajnokság hivatalos honlapján szereplő jegyárak


A jégkorong-történelem érmesei:

Világbajnokságok, 1920–

Világkupa (Kanada-kupa), 1976–

Divízió I-es világbajnokságok, 2001–

Divízió II-es és III-as világbajnokságok, 2001–

B-csoportos világbajnokságok, 1951–2000

C-csoportos világbajnokságok, 1961–2000

Női világbajnokságok és divíziók, 1989–


59. vb, Csehország, 2004

58. vb, Finnország, 2003

Szavazás

Jégkorong vb, Ausztria: ki lesz a bajnok?

Legfrissebb hírek

Lando Norris-sorozat, 1. rész: villámléptekkel a gokarttól a McLarenig

Képes Sport
40 perce

A jövő csapatkapitánya? Szoboszlai az eltiltása ellenére is a Liverpoollal volt – videó

Angol labdarúgás
51 perce

Öt PSG-játékossal itt az IFFHS 2025-ös álomtizenegye!

Minden más foci
55 perce

A Győr és a magyar válogatott is a hetes bűvöletében; Vámos Petra 2025 legjobbja

Kézilabda
1 órája

Kézilabda: száz találat fölött az ifjú gólvadászok

Utánpótlássport
1 órája

Világbajnokok, BL-győztesek és klublegendák vonultak vissza 2025-ben

Minden más foci
1 órája

Roberto Martínez: Ragályos Cristiano Ronaldo győzelmi vágya

Foci vb 2026
1 órája

Magyar játékossal írja történelmét az MLS tartalékbajnokságának új klubja

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik