Jégkorong: Hadamczik a cseh kapitány

Vágólapra másolva!
2005.05.25. 16:56
Címkék
A cseh jégkorong-válogatottal világbajnoki címet szerzett szövetségi kapitány, Vladimir Ruzicka (képünkön) helyét Alois Hadamczik foglalta el.
Ruzicka a világbajnoki cím megszerzését követően távozott posztjáról és a következő szezontól a Sparta Parha együttesének szakmai munkáját irányítja majd. Ötvenkét éves utóda dolgozott már a Trinec, a Vitkovice és a Sparta Praha együttes vezetőedzőjeként, edzősködött három évet Németországban, két évvel ezelőtt pedig a húsz éven aluli korosztályos válogatott irányítására kérték fel, amelynél a jelek szerint azóta is közmegelégedésre tevékenykedett.

Legfrissebb hírek

Nkunku duplázott, győzelmi kényszerbe hozta városi riválisát a Milan

Olasz labdarúgás
27 perce

„Talán még jobban örültem Fetter Erik győzelmének, mint ő”

Kerékpár
27 perce

Hallhatunk még róluk a jövőben – öt teniszező, aki idén robbant be a köztudatba

Tenisz
52 perce

Betartotta az intelmeket, győzelem és pályacsúcs lett a vége

Csupasport
53 perce

Női kézi NB I: megvan a Dunaújváros kilencedik távozója

Kézilabda
1 órája

Tom Brady mellett hány irányítónak van hely? Íme, az elmúlt 25 év tíz legjobb NFL-játékosa

Amerikai sportok
1 órája

Lando Norris-sorozat, 1. rész: villámléptekkel a gokarttól a McLarenig

Képes Sport
2 órája

A jövő csapatkapitánya? Szoboszlai az eltiltása ellenére is a Liverpoollal volt – videó

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik