NHL: mehetnek a profik a Téli Olimpiára

Vágólapra másolva!
2005.07.22. 16:43
Címkék
Torinóban 2006-ban, majd az azt követő, 2010-es téli Olimpiai Játékokon Vancouverben is nyugodtan szerepelhetnek az NHL-ben, az észak-amerikai jégkorongbajnokságban játszó profi jégkorongozók nemzeti csapataikban, legalábbis a klubok nem gördítenek akadályt távozásuk elé.

A bajnokságot tavaly - első ízben az amerikai profi csapatbajnokságok történetében - teljes egészében törölni kellett, miután a klubtulajdonosok és játékosok nem tudtak egymással megegyezni a bérekben.

Hosszú várakozás és egyeztetést követően megszületett a két fél között a megállapodás a bérekről és a fizetési maximumokról. A megállapodásba végül az is belekerült, hogy az NHL a Téli Olimpia ideje alatt három hétig szünetel. Ez utóbbi kitétel minden valószínűség szerint nem tesz jót a sportág népszerűségének és presztízsének a kimaradt szezont követően, de az amerikai és a kanadai jégkorongsport érdeke azt kívánta, hogy ezt az áldozatot meg kell hozni.
Legfrissebb hírek

Gyorssakk-vb: Carlsen nyert a nyílt kategóriában, a kínai Csu a nőknél

Egyéb egyéni
8 perce

Idén is teremtornával emlékeztek Lázár Bencére

Magyar válogatott
20 perce

Osztrák hokiliga: ez nem a magyar csapatok napja volt

Jégkorong
21 perce

A Tottenham két vereség után nyerte meg a londoni rangadót

Angol labdarúgás
42 perce

Férfi kosár NB I: fordulatos rangadót nyert meg a Szolnok Kaposváron

Kosárlabda
1 órája

Erste Liga: az Újpest hosszabbításban győzött a BJA ellen

Jégkorong
1 órája

Darts: Rob Cross lenullázta Damon Hetát; Anderson döntő szettben ment tovább

Egyéb egyéni
2 órája

Serie A: Höjlund duplájával nápolyi siker Cremonában

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik