Jégkorong: új szabályok az NHL-ben

Vágólapra másolva!
2005.07.24. 23:32
Címkék
Új szabályok lépnek életbe az NHL októberben rajtoló bajnokságában.

Az alapszakaszban megszűnik a döntetlen: ha a rendes játékidő utáni ötperces hirtelen halálban nem esik gól, a csapatok 3-3 büntetőt lőnek, és ha itt sincs győztes, felváltva következnek a rávezetések.

Megszűnik a kétvonalas les, csökken a középső harmad mérete, ezzel együtt nő a két végzóna területe.

Szintén a gólra törő hokinak tesz jót, hogy a kapusfelszerelések felületét átlagban 11 százalékkal csökkentik; amelyik hálóőr túlméretezett felszerelést visel, két mérkőzésre szóló eltiltást, csapata 25 ezer, edzője pedig 1000 dollár büntetést kap.

Az az együttes, amelyik a saját térfelétől a túlsó alapvonalon túlra továbbítja a pakkot, nem cserélhet a játékmegszakítás alkalmával. Az a hokis, aki a mérkőzés utolsó öt percében verekedést provokál, automatikusan egy mérkőzést köteles kihagyni, edzője pedig 10 ezer dolláros büntetést kap, ismétlésnél a szankciók duplázódnak.

A műesésért, színészkedésért továbbra is jár a kétperces kiállítás, viszont a második ilyen esetben 1000, a harmadiknál 2000 dolláros bírsággal párosul, negyedik alkalommal már egy találkozóra szóló eltiltást is magával von.

Az NSO ajánlja:

A Stanley-kupa és az NHL története
Amit az NHL csapatairól tudni kell


Jégkorong-lexikon
Legfrissebb hírek

Pakisztáni válogatott játékost szerződtethet a Ferencváros – sajtóhír

Labdarúgó NB I
11 perce

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik találkozása Cristiano Ronaldóval játékoskísérőként, majd ellenfélként

Magyar válogatott
15 perce

Férfi futsal NB I: már hét másodperc után betalált, háromgólos győzelmet aratott a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi vízilabda Eb-felkészülés: a hollandok után a törököket is legyőzte a magyar válogatott

Vízilabda
1 órája

Erste Liga: hosszabbításban győzött az Újpest és a DVTK is

Jégkorong
1 órája

Gyorssakk-vb: Carlsen nyert a nyílt kategóriában, Gorjacskina a nőknél

Egyéb egyéni
2 órája

Vívás: fontos versenyekkel teli január vár az utánpótlásra

Utánpótlássport
2 órája

Idén is teremtornával emlékeztek Lázár Bencére

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik