NHL: egy csapatban a két Niedermayer

Vágólapra másolva!
2005.08.04. 22:46
Címkék
Az észak-amerikai jégkorongligában szereplő New Jersey Devils jégkorongcsapatától az Anaheim Mighty Ducks együtteséhez igazolt Scott Niedermayer - jelentette az AP hírügynökség csütörtökön.
Scott Niedermayer
Scott Niedermayer
Scott Niedermayer
Scott Niedermayer
Scott Niedermayer
Scott Niedermayer
A 2003-2004-es idény legjobb védőjátékosának megválasztott klasszis így egy csapatban játszhat a tavasszal a Ferencvárost erősítő bátyjával, Robbal. Scott Niedermayer négy évre 27 millió dollárért szerződött a Kacsákhoz.

Kevin Epp, a Scott Niedermayer ügyeit intéző menedzser szerint ügyfele döntésében nagy szerepet játszott az a tény, hogy együtt léphet pályára bátyjával, valamint így a család is közelebb lesz hozzá. Emiatt eddigi klubja, a Devils anyagilag kedvezőbb ajánlatát is elutasította, a New Jersey-i gárda elöljárói öt évre állapodtak volna meg Scottal, úgy, hogy minden szezonban egy millió dollárral többet fizettek volna neki, mint új kenyéradója.

Egyébként Rob Niedermayer is csütörtökön állapodott meg eddigi klubjával, a következő négy évben 8 millió dollárért kergeti a pakkot a Mighty Ducks színeiben.
Legfrissebb hírek

Stopira – lesz magyar a világbajnokságon!; Tóth Zoltánt Szentmihályi fotójával üldözték

E-újság
6 perce

Kikapott a rájátszásért küzdő Steelers, Panthers és a Buccaneers is – videó

Amerikai sportok
29 perce

Sportőrület-hungarikum – Vincze András publicisztikája

Egyéb egyéni
35 perce

Humphries nagyszerű meccsen jutott tovább, Van Veen elbúcsúztatta lett riválisát

Egyéb egyéni
53 perce

Pakisztáni válogatott játékost szerződtethet a Ferencváros – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik találkozása Cristiano Ronaldóval játékoskísérőként, majd ellenfélként

Magyar válogatott
1 órája

Férfi futsal NB I: már hét másodperc után betalált, háromgólos győzelmet aratott a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2 órája

Férfi vízilabda Eb-felkészülés: a hollandok után a törököket is legyőzte a magyar válogatott

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik