26 győzelemnél tart a listavezető

2006.12.21. 09:32
Címkék
Három mérkőzést játszottak le az észak-amerikai jégkorong bajnokság legutóbbi játéknapján. Ezúttal csak a nyugati konferenciában szereplő csapatok léptek jégre.
Az olimpiai bajnok cseh kapus huszonhét lövést védett
Az olimpiai bajnok cseh kapus huszonhét lövést védett
Az olimpiai bajnok cseh kapus huszonhét lövést védett
Az olimpiai bajnok cseh kapus huszonhét lövést védett

A Csendes-óceáni csoportban a ligaelső Anaheim a csoport harmadikját, a Dallast fogadta. Chris Pronger már a 4. percben bevette a vendégek kapuját, majd nyolc perccel később Corey Perry növelte az előnyt. Negyed óra elteltével Stu Barnes révén ugyan erre még tudott válaszolni a Dallas, ám a második játékrész tizenharmadik másodpercében Perry duplázott, s a harmad hajrájában egy emberelőnyt kihasználva Scott Niedermayer tette biztossá a hazai vezetést. A záró felvonásban már nem esett gól, pedig ekkor összesen hét kiállítást ítéltek a játékvezetők, ugyanannyit, mint az előző két harmadban összesen, ám ezek kihasználatlanul maradtak.

Győzelmükkel a „Kacsáknak” jelenleg 58 pontjuk van, s továbbra is óriási fölénnyel vezetnek. Előnyük immár nyolc pont a Buffalo előtt, amely ugyan három mérkőzéssel kevesebbet játszott, de ha azokat mind meg is nyerik, akkor is két pontos hátrányban maradnak.

A másik két találkozóra a nyugati konferencia középső csoportjában került sor, ahol az első helyen álló Nashville a harmadik Chicagóhoz látogatott. A házigazdák negyed óra elteltével a cseh Martin Havlat révén szereztek vezetést, és ezt hosszú ideig őrizték is. Paul Kariyának a harmadik harmad hetedik percében sikerült csak egyenlítenie. Ekkor azonban elpártolt a szerencse a hazaiaktól: hiába volt a mérkőzésen huszonkilenc kapuralövési kísérletük a vendégek tizenkilencével szemben, a harmad 13. percében Cullimore kiállítása után Kariya ismételt. Ezt követően pedig már nem is engedték ki a győzelmet a kezükből.

A középső csoportban második Detroit és a negyedik helyen álló Columbus találkozója hozta a nap legsimább meccsét. A hazaiak a hatodik percben Daniel Cleary révén szereztek vezetést, majd öt perccel később ugyanő használt ki egy emberelőnyös helyzetet. A második harmadban először Kirk Maltby is betalált, majd a svéd olimpiai bajnok Niclas Lindström növelte a hazai csapat előnyét négyre egy kiállítás után. A záró harmad ötödik percében aztán Jason Williams állította be az 5-0-ás végeredményt. A hazai gárda egyébként rendkívül jó százalékban értékesítette helyzeteit, hiszen huszonöt lövésből találtak be ötször a Columbus kapujába, míg a vendégek hiába próbálkoztak huszonhétszer, az 1998-as olimpiai bajnok cseh kapus, Dominik Hasek eszén ezúttal nem tudtak túljárni, aki így már 73. gól nélküli mérkőzésén van túl.
NHL-eredmények:
Anaheim Ducks Dallas Stars 4-1 (2-1, 2-0, 0-0)
Chicago Blackhawks Nashville Predators 1-2 (1-0, 0-0, 0-2)
Detroit Red Wings Columbus Blue Jackets 5-0 (2-0, 2-0, 1-0)
Legfrissebb hírek

Nem borult a papírforma, Florentino Pérez maradt a Real Madrid elnöke

Spanyol labdarúgás
2 órája

Oda az idény – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
3 órája

Hétfői sportműsor: jön a 4. meccs a futsal NB I döntőjében

Minden más foci
4 órája

Lett magyar győztes a női kézi BL-ben, de nem a Győrből; Sallai és Kerkez nélkül lépünk pályára Debrecenben

E-újság
4 órája

Marokkó és Norvégia nem bírt egymással, az olaszok tíz emberrel győzték le a görögöket

Foci vb 2026
4 órája

Fodor Csenge: Saját magunkat vertük meg

Kézilabda
5 órája

3x3-as kosárlabda-vb: lett és amerikai aranyérem Varsóban, hetedikek a magyarok

Kosárlabda
5 órája

Vámos Petra: Holnap ezzel az éremmel fogok felébredni

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik