Idegenbeli győzelemmel nyitotta a főcsoportdöntőt az Ottawa

2007.05.11. 08:45
A Buffalo Sabres otthonában nyert az Ottawa Senators, ezzel előnyt szerzett a keleti főcsoport döntőjében. A hazaiaknak ezzel megtört a négy mérkőzés óta tartó otthoni veretlenségi sorozata.
Az Ottawa idegenben győzte le a Buffalót
Reuters
Az Ottawa idegenben győzte le a Buffalót
Az Ottawa idegenben győzte le a Buffalót
Reuters
Az Ottawa idegenben győzte le a Buffalót

A tavalyi év után újra összekerült a Buffalo és az Ottawa a rájátszásban, a kanadaiak pedig bosszút szerettek volna állni azért, mert a Sabres egy évvel korábban öt mérkőzésen elbúcsúztatta őket a további küzdelmektől.

Jól is kezdett a Senators, az ötödik percben egy emberhátrányos helyzetből meg is szerezte a vezetést: Dmitrij Kalinyin hibázott, Mike Fisher ezt gólra váltotta. Nem sokkal később már az Ottawa került emberelőnybe, Daniel Alfredsson pedig kétgólosra növelte a vezetést.

A hazaiak még az első harmadban szépíteni tudtak, a másodikban pedig az egyenlítés is sikerült. Ezzel azonban el is lőtték a puskaporukat, az utolsó játékrészben már csak Ottawa-gólokat láthatott a közönség.

A Buffalo szinte semmit nem mutatott abból, hogy miért nyert 53 mérkőzést az alapszakaszban. Az Ottawa sokkal többet lőtt kapura (34-20), ráadásul a hazaiak öt emberelőnyös helyzetükből egyet sem tudtak kihasználni. A Sabresnak ezzel megszakadt négy meccs óta tartó hazai veretlenségi sorozata.

Jason Spezza, az Ottawa játékosa szerint csapatuk most jóval összeszokottabb volt, mint tavaly, ez is hozzájárult a sikerhez.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI JÉGKORONG-BAJNOKSÁG (NHL)

RÁJÁTSZÁS, KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ
Buffalo Sabres-Ottawa Senators 2-5
G: Afinogenov (11.), Lydman (29.) ill. Fisher (5.), Alfredsson (8.), Saprykin (48.), Spezza (56.), McAmmond (60.)
A párharc állása: 1-0 az Ottawa javára
Legfrissebb hírek

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
2026.05.19. 07:03

NHL: nyolc gólt ütött a Montrealnak, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.17. 08:50

NHL: hosszabbításban győzött és került előnybe a Vegas, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.13. 07:31

Championship-rájátszás: a Hull váltott jegyet a Wembley-be

Angol labdarúgás
2026.05.11. 22:59

NHL: sima montreali siker a Buffalo ellen; már nem vezet a Golden Knights

Amerikai sportok
2026.05.11. 08:36

NHL: simán egyenlített a Montreal; Marner vezérletével előnyben a Vegas

Amerikai sportok
2026.05.09. 10:20

NHL: az Anaheim elvette a Vegas pályaelőnyét a főcsoport-elődöntőben

Amerikai sportok
2026.05.07. 08:43

NHL: tizenkilenc év után újra párharcot nyert a rájátszásban a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.02. 09:21
Ezek is érdekelhetik