Jégkorong: Svédország rendezheti a 2013-as világbajnokságot

Vágólapra másolva!
2007.09.22. 15:09
Címkék
Svédország rendezi a 2013-as jégkorong-világbajnokságot - döntött a sportág közgyűlése Vancouverben. A magyar pályázat a harmadik legtöbb szavazatot kapta.
"Nem vagyok boldog, de el kell ismerni, a svédeké volt a legjobb, legerősebb pályázat" - mondta az MTI-nek Studniczky Ferenc, a magyar szövetség elnöke. "A mi kandidálásunk gyenge pontja, hogy a válogatott még nem jutott fel az élvonalba, ugyanakkor elismerik, hogy jó úton járunk. Mindenki ismer már minket, harmadik alkalommal pályáztunk, és egyre jobbak vagyunk. Bár az elnökségi döntésre még várni kell, bízom benne, hogy a 2014-es vb-re is jelentkezünk."A szavazás már az első körben eldőlt. A lehetséges 96 voksból a svédek 70-et, a fehéroroszok 15-öt, a magyarok 8-at, a csehek hármat kaptak, a lettek a megméretés előtt visszaléptek.A svédek korábban kilenc alkalommal rendeztek vb-t, legutóbb 2002-ben. Nem jó hír, hogy a nemzetközi szövetség (IIHF) azt tervezi: 16 helyett 14 csapat vegyen részt a vb-n, így a magyaroknak nehezebb lenne feljutni."Egyelőre csak vizsgáljuk, milyen lenne két hetes csoportban játszani a vb-n. Még semmi sincs kőbe vésve. Nincs arra vonatozó időpont, hogy mikortól lenne 14 csapatos a vb" - mondta Kalervo Kummola, az IIHF alelnöke.
A következő vb-k helyszínei:
2008. Kanada (Halifax, Québec City)
2009. Svájc (Bern, Zürich)
2010. Németország (Köln, Mannheim)
2011. Szlovákia (Pozsony, Kassa)
2012. Finnország (Helsinki, Turku)
2013. Svédország (Stockholm, Malmö)
A következő vb-k helyszínei:
2008. Kanada (Halifax, Québec City)
2009. Svájc (Bern, Zürich)
2010. Németország (Köln, Mannheim)
2011. Szlovákia (Pozsony, Kassa)
2012. Finnország (Helsinki, Turku)
2013. Svédország (Stockholm, Malmö)


MTI
Legfrissebb hírek

Kós Hubert és Márton Luana lett 2025 legjobb sportolója; Vedran Bosnic szerint a tökéletesnél is jobb meccs kell a Szolnok továbbjutásához

E-újság
1 órája

Reménykedők – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Kivételes élmény – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
1 órája

Keddi sportműsor: fontos BL-meccset játszanak a szolnoki kosarasok

Minden más foci
2 órája

Elbukta a városi rangadót, hazai pályán esett ki a PSG a Francia Kupából

Francia labdarúgás
2 órája

Továbbra is rossz passzban a Sevilla, ezúttal a Celtától kapott ki

Spanyol labdarúgás
2 órája

Serie A: a Juventus öt góllal küldte haza a Cremonesét

Olasz labdarúgás
2 órája

Szoboszlai hatalmas gólt lőtt, a Liverpool simán továbbjutott az FA-kupában

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik