A bajnok San Antonio ismét megsemmisítő vereséget szenvedett

Vágólapra másolva!
2008.05.06. 09:18
Nem született meglepetés az NBA rájátszásának legutóbbi játéknapján. A hazai csapatok begyűjtötték második győzelmüket is, így a Detroit Pistons az Orlando, míg a New Orleans Hornets a San Antonio Spurs ellen vezet 2–0 arányban.
Tim Duncan (jobbra) 18 pontot dobott, de csapata ugyanennyivel kikapott a Hornetstől
Fotó: Reuters/ Sean Gardner
Tim Duncan (jobbra) 18 pontot dobott, de csapata ugyanennyivel kikapott a Hornetstől
Tim Duncan (jobbra) 18 pontot dobott, de csapata ugyanennyivel kikapott a Hornetstől
Fotó: Reuters/ Sean Gardner
Tim Duncan (jobbra) 18 pontot dobott, de csapata ugyanennyivel kikapott a Hornetstől

A Magic alapemberei ezúttal sem hazudtolták meg magukat, hiszen a kezdő ötösből mindenki 10 pont fölé jutott, sőt Jameer Nelson, és Dwight Howars 22 pontot dobott, ráadásul utóbbi 18 (!) lepattanót is leszedett, ami fantasztikus teljesítmény egy főcsoport-elődöntőben.

Fantasztikus, de kevés… Legalábbis a Detorit ellen kevésnek bizonyult a győzelemhez. Persze nem Howardon, sőt nem is a kezdőcsapaton múlott, hanem a cseréken, akik közül csak Carlos Arroyo tudott a gyűrűbe találni, de ő is megállt négy pontnál.

A hazaiaknál Chuncey Billups volt a legerdményesebb 28 pontjával, de a kezdőötösből Rasheed Wallace és Tayshaun Prince is eljutott 17 egységig, valamint a cserék is szereztek 13 pontot, ami elegendő volt a hazai sikerhez.

A New Orleans ismét remekül védekezett a Spurs ellen, mert a bajnok legnagyobb ásza Tim Duncan is csak 18 pontot dobott (az első meccsen csak ötötöt), holott ő volt csapata legeredményesebb játékosa.

Hazai oldalon Chris Paul és Peja Sztojakovics együtt összesen 55 ponttal terhelte meg a Spurs gyűrűjét, ami nagyban hozzájárult a Hornets102–84-es-győzelméhez.

A Spurs az első meccsen 19 pontos vereséget szenvedett, ezúttal pedig tizennyolccal maradt alul, ami nem sok jót ígér a bajnok számára a folytatás előtt.

NBA, RÁJÁTSZÁS

KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Detroit Pistons–Orlando Magic 100–93
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0, a Detroit javára
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
New Orleans Hornets–San Antonio Spurs 102–84
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0, a New Orleans javára
Legfrissebb hírek

NBA: megint kikapott otthon a címvédő Thunder, és a Spurst is elkapta a vendége

Amerikai sportok
2026.01.26. 08:08

Hiába ért el dupla duplát Doncic, a Clippers nyerte a Los Angeles-i rangadót – videó

Amerikai sportok
2026.01.23. 09:51

Három vereség után a címvédő OKC legyőzte a Wembanyama vezette Spurst – videók

Amerikai sportok
2026.01.14. 07:55

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38

A Memphis elrontotta Wembanyama visszatérését – videó

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:39

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
2025.12.25. 20:58

A Jalen Brunson és OG Anunoby vezette New York Knicks nyerte az NBA-kupát – videó

Amerikai sportok
2025.12.17. 07:27

Wembanyama visszatért, a Spurs az OKC-t legyőzve bejutott az NBA-kupa döntőjébe – videó

Amerikai sportok
2025.12.14. 08:31
Ezek is érdekelhetik