Jégkorong: kilenc új hokis a Budapest Starsban

Vágólapra másolva!
2008.06.15. 00:48
Címkék
Kilenc játékost igazolt eddig a jégkorong ob I-ben először induló Budapest Stars. Amint Kangyal Balázs játékos-igazgató - aki eddig a bajnok Alba Volán és a világelitbe feljutott válogatott alapembere volt - a fővárosi klub sajtótájékoztatóján elmondta: a csapat főleg az eddig utánpótlás-bajnokságban szereplőkre épül, és melléjük hoztak rutinos hokisokat.
„A cél, hogy a fiatalok minél több mérkőzésen szerepeljenek. Együttműködünk az Érsekújvárral is, amely a szlovák második osztályban szerepel, és egy-egy szlovákiai összecsapáson közülünk öten pályára léphetnek. A hazai ob I-es mérkőzéseinket Káposztásmegyeren, az Ice Centerben rendezzük" - mondta a hátvéd, aki egy idényt még biztosan vállal, és szeretne ott lenni a válogatottal a jövő évi svájci A csoportos világbajnokságon.A csapathoz érkezett az Alba Volántól Kangyal mellett a szintén válogatott Svasznek Bence, Gröschl Tamás és Majoross Gergely. Az Újpestet hagyta ott Szajbert Krisztián és Szirányi Bence, a Dunaújvárost Rajna Miklós, míg Svédországból jön a magyar válogatott Holéczy Roger, valamint a svéd állampolgár Björn Wallberg. Az csak a jövő hét után derül ki, hogy érkeznek-e újabb játékosok a Starshoz, amelynek vezetőedzője a szlovák Robert Spisak lesz.
Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: Johansson tiszteli a Debrecent, Jensent „kultúrsokk” érte

Kézilabda
3 perce

Az Újpest bejelentette Patrizio Stronati szerződtetését

Labdarúgó NB I
3 perce

Palasics Kristóf: A címeres mez van rajtunk, itt nincs olyan, hogy valaki elfárad

Kézilabda
25 perce

NBA: Kevin Durant 39 ponttal vezette győzelemre a Houstont

Amerikai sportok
46 perce

Marozsán legyőzője nyerte az aucklandi tenisztornát

Tenisz
53 perce

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
1 órája

Aus. Open: Babosék és Bondárék is kiemelt ellenfelet kaptak párosban

Tenisz
1 órája

A nem tisztelt Egyiptom éremért harcolhat Marokkóban

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik